Ambivalencia Chargers módra

A Los Angeles Chargers szurkolóinak minden oka megvolt az optimizmusra a szezon előtt. A védelem élére érkezett Gus Bradley, aki keze alá kapta a legjobb védőfalat az nfl.com szerint. Ha ez nem lenne elég a masszív passzvédelemhez, a Casey Hayward – Jason Verrett tandem papíron a liga egyik legjobb cornerback duója és az előttük játszó linebackerek között is adódnak tehetséges fiatalok (Jatavis Brown, Denzel Perryman, Korey Toomer). Támadóoldalon adott egy franchise irányító, Philip Rivers, akinél kevésbé meredek a lejtmenet, mint Eli Manningnél. Melvin Gordon úgy látszik felvette a liga ritmusát, kifejezetten hatékony futó lett a red zone-ban, de a pálya bármely pontján nehéz őt levinni. Tom Telesco vezérigazgató a liga egyik legmélyebb (és legmagasabb) elkapósorát építette fel a zseniális Keenan Allen vezetésével, melléjük társul egy leendő Hall of Fame tag tight end, Antonio Gates, az utódlása is megoldott már házon belül Hunter Henryvel. Két komoly kérdés volt az alapszakasz előtt: egyrészt, hogy miként áll össze a támadófal, másrészt, hogy a rendszeres sérüléshullám ezúttal is sújtja-e a gárdát.

Ez összességében sokkal kevésbé szűk keresztmetszet, mint amit egy átlag NFL-csapat szurkolója lát szeretett gárdájánál a szezon előtt. Ennek ellenére egy Chargers-drukker nem mer optimista lenni, miközben az esze tudja, hogy simán benne van a keret erőssége alapján egy AFC-döntő is a csapatban. Kis túlzással 2004 óta minden egyes szezonban benne volt (egyedül 2007-ben jutottak el idáig), ennek ellenére időről időre jött a pofára esés és ebben természetes módon az egyszeri szurkoló belefárad. Nem jelenti azt, hogy kevésbé szereti a csapatát, csak egyszerűen kiveszett belőle az optimizmus.

Ezt a szezont két vereséggel kezdte a gárda. Az újkeletű hagyományoknak megfelelően a nyitóhéten Monday Night Footballt játszott a Bolts, ahol a csoportrivális Denver Broncos ellen 3 negyedig közük nem volt a meccshez, az új vezetőedző Anthony Lynn által favorizált „ground&pound” támadójáték nem működött, a C.J. Anderson – Jamaal Charles tandemmel robogtak előre a Vadlovak, ez pedig megnyitotta az utat Trevor Siemian passzainak. Aztán a zárónegyedben minden mindegy alapon csináltak két gyors hatpontost és a mérkőzés végén az újonc dél-koreai rúgó, Younghoe Koo hosszabbításra menthette volna a csatát, de a jegelés utáni második mezőnygól kísérletét blokkolták, így a Denver győzedelmeskedett. The Same Old Chokers Chargers. A következő játékhéten a Miami Dolphins volt az ellenfél, ahol egy kiegyensúlyozott mérkőzés lefújása előtt 5 másodperccel ismét Koo-ból válhatott volna hős, ám az ifjú titán mellérúgta 44 yardról. Ismét egy bőven nyerhető meccs, ahol a végét sikerül elbaltázni.

Megvizsgálva a big picture-t, a két vereség közül az egyik csoportrivális, a másik potenciális Wild Card riválistól jött, azaz Gordonék hatalmas hátrányban vannak a rájátszásért vívott csatában már szeptember közepén, a hátralévő 14 meccsből minimum 10-et kellene nyerni, hogy bejussanak a piszkos tizenkettőbe, mindezt a liga legkeményebb csoportjában. Nopláne, hogy a leggyengébb láncszemből (támadófal) csak a friss szerzemény, Russell Okung mutat korrekt teljesítményt, de nála bármikor közbejöhet egy sérülés. Ugyanakkor a csapat gameplan-je már sokkal jobban festett a Miami ellen, Lynn nem erőltette a ground&poundot, hanem inkább a csapat karakterisztikájának megfelelő passzorientáltabb játékokat hívott Ken Whisenhunt támadókoordinátor. Az én fejemben ez két okra vezethető vissza:

  1. A Broncos elleni sok futás a „No Fly Zone” miatt volt, papíron valóban jóval gyengébbnek tűnik a Denver védelme futás ellen, mint passz ellen.
  2. Lynn egy mérkőzés alapján felmérte, hogy a játékoskerete nem éppen arra a játékrendszerre a legjobb, amit ő kedvel és hajlandó volt engedni az elképzeléseiből az eredményesség érdekében.

Ha az utóbbi indok tényleg szerepet játszott a döntésben, az komoly vezetői erényeket is jelenthet a jövőre nézve. Ebben az esetben Lynn akár képes lehet arra, hogy megoldja a csapat legnagyobb gondját és megváltoztassa a Norv Turner-érában meghonosodott „lúzer” szervezeti kultúrát. Látni kecsegtető szcenáriót a Bolts jövőjére nézve, de a szurkoló nem mer lelkesedni, ambivalens érzések keringnek benne.

Papp Gábor

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS