Erősorrend – 5. hét

És megérkezett a várva várt Power Ranking, és az időben előrehaladva Papp Gábor kolléga úgy rángatja föl-le a csapatokat, mintha egy hullámvasúton ülnénk. Meggyőződésem, hogy joggal teszi, ugyanis a 2018-as alapszakasz első öt hete minden volt, csak nem kiegyensúlyozott. 

Nézzük is rögvest, hogyan alakultak az erőviszonyok…

gridironexperts.com
1.Los Angeles RamsLARSzoros csatában sikerült legyőzni a Seahawkst, ez megmutatta, hogy verhető azért a Rams.0
2.Kansas City ChiefsKCPatrick Mahomes megdobta első interceptionjét (és nem sokkal utána a másodikat is), ennek ellenére a liga legjobb védelme ellen is győzni tudott a Chiefs. A védelemnek is voltak már jó pillanatai (bár lehet ez csak Blake Bortlesnek köszönhető), meg is sérült gyorsan Justin Houston, hogy ne legyen minden rózsás. Hétvégén újabb erőpróba a Gillette Stadiumban.0
3.New Orleans SaintsNOImmáron Drew Brees rendelkezik a legtöbb passzolt yarddal az NFL történetében. Mark Ingram és Tre’Quan Smith beépítésével még komplexebbnek tűnik ez az offense.+2
4.New England PatriotsNEJulian Edelman és Josh Gordon nagy segítségnek bizonyult, csütörtökön játszottak, így több idejük lesz felkészülni a Chiefs elleni hazai rangadóra, utána Chicagóba utaznak.0
5.Carolina PanthersCAR63 yardos mezőnygóllal verték a harmatgyenge Giantset, így akár túlzásnak is tűnhet az előrelépés, viszont a Panthers azon kevés együttes közé tartozik ebben a szezonban, akiknek a labda mindkét oldalán erős egysége van.+3
6.Jacksonville JaguarsJACIsmét kiderült, hogy Blake Bortles kevés az üdvösséghez.-3
7.Cincinnati Bengals
CINNagy fordítást mutattak be a Dolphins ellen, de a következő két találkozón a Steelers és a Chiefs ellen nem aludhatnak így bele a meccs elejébe.0
8.Minnesota VikingsMINSikerült elkerülni, hogy komoly hátrányba kerüljenek a rájátszásért folytatott versenyfutásban. Kirk Cousins idegenben is remekül játszott, ez korábban azért nem volt jellemző.+6
9.Chicago BearsCHIBye week után következik zsinórban négy mérkőzés az AFC East csapatai ellen.+3
10.Los Angeles ChargersLACCorey Liuget visszatérése feldobta a Chargers védőegységét, így nem csak az egyébként brillírozó támadósorra támaszkodhattak. Mehetnek Clevelandbe, majd fogadják a Titanst, AFC Wild Card szempontból mindkettő kiemelt jelentőségű (és nyerhető) összecsapás.+7
11.Baltimore RavensBALA Ravensé a legjobb pontkülönbség (+55) az AFC-ben, ám mégis 3-2 a mérlegük. Ez alapján a szoros meccseket nem igazán képesek megnyerni 2018-ban, ami a rájátszásban nem sok jót vetít előre. Persze Joe Flacco sem fog minden héten olyan gyengén játszani, mint vasárnap. Irány Nashville, ez is fontos meccs az AFC-s playoff picture szempontjából.-1
12.Pittsburgh SteelersPITUtoljára 2015-ben ütötték ki ennyire az Atlantát, mint ők. Szemléletváltás történt a védelemben a korábbi hetekhez képest és ez úgy tűnik jobban illik a játékoskerethez. Az AFC North lehet a legszorosabb divízió ebben az idényben, így még a szokásosnál is fontosabbnak tűnik a hétvégi Bengals elleni rangadó.+9
13.Philadelphia EaglesPHIJay Ajayi ACL-szakadása érzékeny veszteség a szezon hátralévő részére. Hatalmas tisztelője vagyok Jim Schwartz munkásságának, de a Vikings elleni produktuma a védelemnek igencsak elkeserítő volt. Persze a secondary nem fog minden hétvégén Stefon Diggsszel és Adam Thielennel szembenézni.-4
14.Green Bay PackersGBEgy contender csapatnak felettébb kínos dolog kikapni a Detroittól. Ugyanakkor, ha belegondolunk abba, hogy csak Mason Crosby hagyott 13 pontot benne a zsákban és a saját térfelükön volt 3 fumble-jük, látható, hogy ilyen magas hibaszázalékkal ritkán fognak focizni.-8
15.Washington RedskinsWASNem működött a futójáték, ki is kaptak, ezen múlik idén a fővárosiak sikeressége.0
16.Cleveland BrownsCLEA védelem vezeti a ligát 15 kiharcolt turnoverrel, ez egy folyamatosan fejlődő Baker Mayfielddel akár rájátszást is érhet.+8
17.Tennessee TitansTENA védelem rájátszás-kaliber, a támadósor viszont konstans alulteljesít, az ilyenekből 8-8 körüli mérleg szokott kijönni.-6
18.Miami DolphinsMIAKét vereség idegenben playoff aspiráns csapatoktól az utóbbi 2 hétben, ráadásul legutóbb Cincinnatiben 17-0-ra is vezettek. Fogadják a Chicagót, Adam Gase és Dowell Loggains is régi ismerősökkel futhat össze.-5
19.Detroit LionsDETÉltek a Green Bay hibái által kínált lehetőségekkel, így Matt Patricia első két győzelme vezetőedzőként Tom Brady és Aaron Rodgers ellen érkezett. Rájátszásról nem beszélnék a Lions esetében, brutális sorsolásuk van.+7
20.Tampa Bay BuccaneersTBBye week után, immár Jameis Winstonnal a center alatt utaznak Atlantába, ahol az elmúlt években rendre keményen helyt álltak. Óriási shoot-outra van kilátás.-2
21.Houston TexansHOUJ.J. Watt és Jadeveon Clowney vezérletével a védelem kezd összeállni, persze ha DeShaun Watson továbbnyomja az RG3-t, akkor ez nem sok eredményre fog vezetni.+2
22.Seattle SeahawksSEATisztes helytállás volt ez a Rams ellen. Visszatértek a futásra, zone-readre, play action játékra alapozó támadófelfogáshoz, láthatóan ízlett is a csapatnak.-2
23.Atlanta FalconsATLMost már a támadósor sem volt jó, persze ha úgy elverik Matt Ryant, mint szódás a lovát ne számítsunk jobbra. A védelem továbbra is katasztrófa.-4
24.Dallas CowboysDALA Texans védelme ellen nem sikerült haladni, ráadásul Jason Garrett hosszabbításbeli döntése sem segítette a csapatát. Dallasban is lehet számítani az edzőcserére.-2
25.Denver BroncosDENA leprások szoktak így szétesni, mint ahogy a Broncos csapatának sikerült az elmúlt hetekben.-9
26.New York JetsNYJHa több, mint 300 yardot futsz, az segítség egy újonc irányítónak.+4
27.Indianapolis ColtsINDA csapat injury reportja olyan hosszú, hogy akár vezércikk is lehetne egy napilapban. Három nyerhető meccs következik a Jets, a Bills és a Raiders ellen. Ez értékmérő lehet Frank Reich esetében.-2
28.New York GiantsNYGBírói segítség és Graham Gano bravúrja is kellett ahhoz, hogy kikapjanak rájátszás kaliberű ellenféltől idegenben. A gond az, hogy öltözőben is van némi feszültség és eddig az edzői stáb sem brillírozik.0
29.Buffalo BillsBUFEngedett pontok átlaga győzelem esetén: 9.0. Engedett pontok átlaga vereség esetén: 33.3.+2
30.Oakland RaidersOAKJon Gruden úgy elhagyta a futást a StubHub Centerben, hogy az is kérdéses, hogy a vasárnap a Seahawks ellen elő fog-e kerülni.-1
31.Arizona CardinalsARIA védelem úgy tűnik, kezdi érteni, hogy mit akar tőle Steve Wilks. Persze ezt a meccset inkább a Niners vesztette el, mint a Cards nyerte meg.+1
32.San Francisco 49ersSFBeatharddal a center alatt csak a playbook egy részét tudja Shanahan alkalmazni, ami a sok sérülttel együtt (a hétvégén Matt Breida bokája ficamodott ki) általában kevés a győzelemre.-5
Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS
Meksz Dezső

Szerkesztő: Meksz Dezső

Meksz Dezső minden írása →