Erősorrend a 6. játékhét után

NFL PR week 8

Túl vagyunk egy újabb izgalmas játékhéten. Lássuk, hogy a legutóbbi eredmények miként befolyásolták az erőviszonyokat!

  1. Pittsburgh Steelers (5-0) +4

Ben Roethlisberger 12 meccset játszott hazai pályán a Browns ellen, a mérlege 12-0. Ja és hivatalosan is elkezdem a „Mapletron for OROY!” kampányt. Devin Bush ACL-szakadása nagy veszteség.

  1. Seattle Seahawks (5-0) –

Bye week után irány Arizona. Most jön a sorsolásuk legnehezebb szakasza, a következő 5 hétben lesz 4 csoportmeccsük, valamint meccselnek a Buffaloval is.

  1. Kansas City Chiefs (5-1) –

Valaki elrabolta Andy Reidet, más magyarázatot nem tudok arra, hogy 46 futójátékot hívtak hétfőn a Bills ellen. Egyébként működött a dolog, pedig még be sem vetették az új szerzeményt, Le’Veon Bellt.

  1. Tennessee Titans (5-0) +2

A Tennessee lett az első csapat a liga történetében, amelyiknek egy meccsen belül volt 350+ yardos passzolója és 200+ yardos futója. Derrick Henrynek egyébként ez volt profi karrierje 3. 200-yardos meccse, rajta kívül ezt Jim Brown, Barry Sanders és LaDainian Tomlinson mondhatja el magáról, mindhárman Hall of Famerek. A Pittsburghöt fogadják, ellenük nagyon hiányozni fog az ACL-szakadással kiesett Taylor Lewan.

  1. Baltimore Ravens (5-1) -1

Harmadszor áll a Baltimore 5-1-gyel a franchise történetében, az előző két alkalommal Super Bowlt nyertek az idény végén.

  1. Green Bay Packers (4-1) -5

Matt LaFleur vezetésével a Bucs elleni volt a sajtfejűek 5. veresége, ezeken az átlagos pontkülönbség 19.2 pont. Ritkán verik meg őket, de akkor nagyon.

  1. Tampa Bay Buccaneers (4-2) +5

Igencsak meggyőző győzelem volt ez a labda mindkét oldalán. Ha ezt a formát tudják állandósítani, akkor bizony bajnokesélyes csapat a Tampa.

  1. Buffalo Bills (4-2) –

Zsinórban a második vereség, pánikolni azért nem kell. Amellett viszont nem lehet elmenni, hogy főműsoridőben futották őket szanaszét. Tovább az sem ártana, ha Josh Allen visszatérne az első négy héten mutatott formájához.

  1. New Orleans Saints (3-2) –

Szabadhét után immár Michael Thomassal a fedélzeten fogadják a Pantherst. Impresszív adat a védelem kapcsolatban, hogy utoljára 48 meccsel ezelőtt, 2017. november 19-én volt ellenük 100-yardos futó, akkor a washingtoni Samaje Perine-nek sikerült.

  1. Chicago Bears (5-1) +5

A védelmük jó, a szoros meccseken megtalálják a győzelemhez vezető utat. A következő három hét rendesen be fogja őket árazni, idegenben játszanak a Rams-szel és a Titans-szel, valamint fogadják a Saints-t.

  1. Los Angeles Rams (4-2) -4

Sok pontot hagytak az asztalon a tartalékos 49ers ellen vasárnap, ez a győzelmükbe került. A Jared Goff-féle passzjáték újra tesztelve lesz, a Bears-szel játszanak hétfőn.

  1. Indianapolis Colts (4-2) +2

Bíztató a jövőre nézve, hogy úgy sikerült nyerni, hogy Philip Riversnek 44 passzkísérlete volt. Ettől még persze több esélyük van akkor, ha tudnak futni és nem kell nagy hátrányt ledolgozni.

  1. Las Vegas Raiders (3-2) –

A Chiefs elleni nagy győzelem után talán rosszkor jött nekik a bye week, viszont így legalább többet készülhettek Tom Bradyék ellen. Ha sikerülne főműsoridőben legyőzniük a Bucs-t, akkor kétségkívül az AFC élmezőnyében kell a Raiderst emlegetni.

  1. Cleveland Browns (4-2) -4

Baker Mayfieldet az 1. hét óta nem láttuk ennyire szenvedni, mondjuk most játszott azóta a legjobb védelemmel.

  1. Arizona Cardinals (4-2) +2

A dallasi kórházcsapat legyőzése annyira nem nagy fegyvertény. Ellenben most hétvégén érkezik hozzájuk a Seattle, az bizony értékmérő lesz. Nyugodtabban készülhetnek az elkövetkezendő hetekben, ugyanis úgy alakult a sorsolás, hogy most egy hónapig nem kell elhagyniuk a sivatagot.

  1. New England Patriots (2-3) -5

18 szezon után először állnak negatív mérleggel 5 lejátszott mérkőzés után. Bill Belichicknek nem szokása panaszkodni a médiának, de most megjegyezte, hogy a COVID miatt nagyon keveset tudtak edzeni.

  1. San Francisco 49ers (3-3) +3

Jimmy Garoppolo jóval egészségesebb tűnt, mint a múlt héten. A dolgát persze könnyíti, hogy talán neki vannak YAC-ben a legerősebb célpontjai az egész ligában. A támadófalat sok kritika érte, hogy nem éri el a Kyle Shanahan-féle standardet idén, erre gyakorlatilag az egész meccsre kikapcsolták Aaron Donaldot.

  1. Miami Dolphins (3-3) –

Xavien Howardról kevés szó esik, pedig zsinórban 4. meccsen fogott picket. 2018 óta összesen 12 interceptionje van, ami a legtöbb a ligában. Jah és hétvégén Tua time!

  1. Carolina Panthers (3-3) -3

Bridgewaternek láthatóan nem ízlett a Bears pass rush. Nehéz időszak következik, a közeljövőben játszanak a Saints-cel a Chiefs-szel és a Buccaneers-szel is.

  1. Detroit Lions (2-3) +4

Gardner Minshew-t hibákba hajszolták bele, támadóoldalon pedig berobbant D’Andre Swift. Barry Sanders óta az első Lions-újonc Swift, akinek egy meccsen összejön futásból 100+ yard és 2 TD. Szépen lassan egyébként elkezdhetnek felkúszni a tabellán, a következő 6 hét ellenfelei közül csak a Colts rendelkezik jelenleg pozitív mérleggel.

  1. Los Angeles Chargers (1-4) –

Kevés rosszabb dolog történhet egy NFL-játékhéttel annál, hogy nem lép pályára Justin Herbert. Már pedig a COVID miatti schedule-variálás miatt bye weekről érkezik a Chargers. Ha már Herbie, a modern NFL történetében 2 ember van, aki az első négy meccsén 100 fölötti ratinggel dobott több, mint 1150 yardot: ő és Patrick Mahomes. Ha folytatja az eddigi színvonalat elkezdenek jönni a győzelmek is, hétvégén a Jaguarst fogadják.

  1. Denver Broncos (2-3) +5

Zsinórban két győzelem, következik a Chiefs és a Chargers, visszahelyezhetik magukat a térképre divízión belül. Persze ehhez nem ártana, ha Brandon McManuson kívül más is szerezne pontokat…

  1. Dallas Cowboys (2-4) -1

Kiesett Dak Prescott, így a védelem után már a támadósor is szörnyen fest.

  1. Philadelphia Eagles (1-4-1) -5

Zsinórban kétszer sikerült sikerült TOP10-es csapat ellen visszajönniük a meccsbe, mindkétszer végül azon buktak, hogy övék a liga leggyengébb linebacker-sora. A változatosság kedvéért most Zach Ertz és Miles Sanders sérült meg.

  1. Minnesota Vikings (1-5) -2

Dalvin Cook kiesésével a játékuk egyetlen működő eleme, a futás is elromlott. Nem csoda, hogy a bizonyítási vágytól égő Falcons lemosta őket a pályáról.

  1. Houston Texans (1-5) -1

Értem én, hogy hosszabbításos meccs volt, de akkor is 601 yardot nyelt be a védelem a Titans ellen!

  1. Cincinnati Bengals (1-4-1) -1

Zac Taylor irányításával 1-11-1 a Bengals mérlege azokon a mérkőzéseken, ahol végeredmény egy labdabirtoklásnyi különbségen belül van. Ez csak megerősíti azt a véleményem, hogy a Bengals edzői stábja a liga legrosszabbjai között van, Joe Burrow ennél jobbat érdemelne.

  1. Atlanta Falcons (1-5) –

Meggyőző győzelem volt, de addig nem jár előrelépés, amíg ki nem derül, hogy ez pillanatnyi fellángolás volt-e vagy sem.

  1. New York Giants (1-5) +2

Lélektanilag fontos ez az 1. győzelem ebben az idényben.

  1. Jacksonville Jaguars (1-5) -1

A támadósor inkonzisztens, hibákra hajlamos. A védelem meg olyan, mint a szita: lyukas sok helyen.

  1. Washington Football Team (1-5) -1

A papírformának megfelelően Kyle Allen sem hozott javulást.

  1. New York Jets (0-6) –

Ha marad Adam Gase, semmi sem menti meg őket a 0-16-tól.

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS