Északi összetett

Holtszezon összefoglaló és draft kitekintő – AFC North

Folytassuk északon, az legalább közel van… Errefelé sosem volt divatja a holtszezoni mozgolódásnak, idén sem cáfolta egyik franchise sem ezt a tételt. A divízió értékelőkben a második „legtökösebb” négyesről beszélünk ehelyütt, azt azonban mindenképpen illik hozzátenni, hogy ilyen kemény alapszakasz sorsolással ritkán találkozik az ember. Sokat adnak az újoncválasztás sikerességére, azt értékelve könnyebb lesz jósolni a 2015-ös idényben elvárható teljesítményüket.

Lássuk mit mutat az Amerikai Főcsoport északi kvartettje…

Baltimore Ravens

Első húzás: 1/26.

Draft szükségletek: CB, WR, TE

Kevés hellyel a sapka alatt vágtak neki a holtszezonnak, ehhez képest volt mozgolódás bőven a keretben. Elvesztették támadó koordinátorukat, Gary Kubiak a Denver Broncos főedzőjeként folytatja és vele együtt több fontos láncszem is távozott a támadó oldalról. WR Jacoby Jones San Diegóban folytatja, ő visszahordóként is használható, érdemes lett volna megtartani. WR Torrey Smith a San Francisco 49ers-nél játszik 2015-től, QB Joe Flacco egy másik fontos célpontja távozott ezzel és TE Owen Daniels hiányát is megérezheti a csapat, főleg, ha Dennis Pitta nem lesz teljesen egészséges. RB Bernard Pierce a magánéletbeli viselkedésével haragította magára a vezetőket, őt kipakolták és a Jacksonville Jaguars gyorsan felszedte.

A center, Gino Gradkowski is a Broncos-hoz került, trade-re volt szükség ezért. A védelem is elveszített két fontos embert: DT Haloti Ngata a Detroit Lions-hoz került, míg OLB Pernell McPhee a Chicago Bears-nél folytatja. A Hollók még Ngata trade-je előtt kivágták a rutinos védőt, Chris Canty-t, akit később két évre újraigazoltak. A futó Justin Forsett tavaly élete szezonját játszotta, így új szerződést kapott, Kendrick Lewis személyében egy nagyon tehetséges safety érkezett a Houstonból, ő enyhíteni tudja a védelmi hátsó alakzat gondjait. Szinte felsorolni is nehéz, mennyi minden történt a csapat háza táján, de úgy gondolom, ahhoz képest, hogy a „cap space” milyen volt, egész jól dolgoztak a vezetők.

Egy jó draftra azonban még nagy szükségük van. Az elsődleges prioritás a szélsőhátvéd és az elkapó poszt lesz. Steve Smith Sr., kis túlzással bár, de egyedül maradt, Flaccónak célpontot kell adni, nem árt, ha hátsó körökben tight end is érkezik, ahogy Forsett mögé backup futóra is nagy szükség mutatkozik. Szélsőhátvédje az egész idényben nem volt tavaly a csapatnak, az első körben oda kell húzni. A csoport erősorrendjében a Ravens szerintem a Bengals előtt jár, de egy elhibázott játékosbörze nagy gondot okozhat ennek bizonyításában. Az első öt körben nyolcszor is húzhatnak a Hollók, ez mindenképp elég kell, hogy legyen…

Cincinnati Bengals

Első húzás: 1/21.

Draft szükségletek: pass rusher, TE, DB

Első ránézésre nem sok minden történt a Bengals háza táján, ami szerintem meglepő, annak tükrében, hogy a csapat évek óta egy helyben toporog (nem képes meccset nyerni a rájátszásban!) és pénzük is van a sapka alatt. Az amúgy sem veretes secondary-ból Terence Newman és Taylor Mays a Minnesota Vikings csapatát választotta, míg OT Marshall Newhouse a New York Giants-ben folytatja. Megtartottak pár lejáró szerződésű játékost, közülük ILB Rey Maualuga, OT Eric Winston OG Clint Boling és K Mike Nugent remélhet fontosabb szerepet 2015-ben.

Az érkezők névsora sem veretes, egyedül a „hazatérő” ILB A.J. Hawk hozhat fellendülést, de ahhoz a pár évvel korábbi formája kell, nem pedig a 2014-es. Egy érdekes esetet azonban illik megemlíteni. DE Michael Johnson nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt 2013-ban, így a nem is marasztalták, Johnson pedig Tampában vette fel a „nagy lóvét” 2014-ben. Egy év floridai kiruccanás után azonban kivágta őt a Bucs, így szabadügynökké vált és visszatért a Cincinnatibe. Az érdekesség az egészben pedig az, hogy amikor idén kihirdették a kompenzációs draftcetliket megtudtuk, hogy a távozásáért cserébe a Bengals a egy plusz harmadik körös cetlivel gazdagodott az idei drafton, magyarul egy évre „kölcsönbe adták” egy harmadik körös cetliért cserébe.

Ami pedig az újoncbörzét illeti. Tavaly 20 sack-kel a liga legrosszabb csapata volt a Bengals, így Johnson visszatérése ellenére továbbra is nagy szükség van egy azonnal használható pass rusherre. TE Jermaine Gresham szerződés nélkül tengeti napjait, volt csapata mégsem jut vele dűlőre, ha őt nem tudják Ohióban tartani, TE Tyler Eifert mellé nagyon elkelne egy tight end. A hátsó védelmi négyes sem valami fényes, ide is érkezhet ember, akár már az első körben, az elmúlt kilenc évben ugyanis öt alkalommal is defensive back-et választottak az első körben. QB Andy Dalton „megóvása” érdekében a támadófal is erősítésre szorul, azon belül is a center poszt kényes igazán. Russell Bodine tavaly újoncként játszott, nem valami fényesen, kérdés, kap-e még egy esélyt vagy egy riválissal pótolják. Hiába az elmúlt négy évben kiharcolt playoff szereplés, nekem sótlan csapat a Bengals, és nem gondolom, hogy lendíthet rajtuk egy draft. A csoport végeredményének alakulásába biztosan beleszólnak majd, de vérmesebb reményeik nem lehetnek.

Cleveland Browns

Első húzás: 1/12.

Draft szükségletek: DT, QB, LB

Az a csapat, amelyik 7-4-gyel vezeti a csoportját novemberben és végül 7-9-cel zár, inkább morális válságban van, mint szakmaiban. Ennek tudatában nehéz csapatot építeni. A Barnák tavalyi „megmentője”, Johnny Manziel sajnos nem vált be (mostanság engedték ki az elvonóról), így első holtidénybeli döntésként leigazolták QB Josh McCownt, ezzel párhuzamban elveszítették Brian Hoyert, aki a Houston Texans-hoz igazolt. A csapat legjobb elkapója Josh Gordon újra a „füvesítésben” látta a szebb jövőt, így hosszabb eltiltásra számíthat, míg a liga egyik legtehetségesebb tight endje, Jordan Cameron Miamiba igazolt, miután nem tudott megegyezni a folytatásról.

Az ő pótlásukra a megszerezték WR Dwayne Bowe-t, aki Kansas-ben kissé belefásult a dolgokba, de amúgy kiváló elkapó és Brian Hartline-t, aki a Miami Dolphins-nál nem tudott meghatározó emberré válni az utóbbi években. Tight endnek Rob Housler érkezett, aki érzésem szerint nem megoldás, így erre a poszta is draftolni kell majd. A védelem elveszítette a bajnokot választó LB Jabal Sheardöt és a New York Jets-hez távozó Buster Skrine-t, cserébe viszont megszerezte a Green Bay Packers-től CB Tramon Williams-t és a Dolphinstól DT Randy Starks-ot, mindeközben sikerült megtartani a tehetséges safety, Tashaun Gipsont.

A csapat legnagyobb gondja a futás elleni védekezés és az irányító mizéria volt 2014-ben, így defensive tackle és irányító kell leginkább. A tavalyi Sammy Watkins-trade miatt a Buffalo Bills idei 1/19-es cetlije is náluk van, így a Cleveland már a draft első körében orvosolhat két égető problémát. Elkapóra szintén szükség lenne és a linebacker sor szélére és közepére is ráfér az erősítés. Fiatal, tehetséges kerete van a Browns-nak és két első körös cetlijük is van, de ez volt tavaly is a képlet és mindkét első körös húzásukkal befürödtek. A csoportnak nagyon nehéz sorsolás jutott, és ezért a Browns nem szólhat bele a „nagyok” dolgába, viszont egy jó draft a sikeres jövő záloga lehet.

Pittsburgh Steelers

Első húzás: 1/22.

Draft szükségletek: pass rusher, DB, DL

Ahogy az Acélvárosban lenni szokott, kevésbé mozgalmas holtidény van a csapat mögött. Egyetlen érkező akadt a horogra, méghozzá RB DeAngelo Williams, aki RB Le’Veon Bell cseréjének érkezik a Carolina Panthers-től, és a szezon elején fontos szerep is juthat neki, Bell három mérkőzéses eltiltása miatt. A front office nagyobb hangsúlyt fektetett a lejáró szerződésű, de még használható játékosok megtartására, így OLB James Harrison, OLB Arthur Moats, CB Antwon Blake, S Will Allen, WR Darrius Heyward-Bey és TE Matt Spaeth is Pittsburgh-ben maradt. A Steelers azonban így is elveszített néhány (egykor) meghatározó játékost: DE Brett Keisel cut áldozata lett, SS Troy Polamalu és CB Ike Taylor a visszavonulás mellett döntött. CB Brice McCain személyében egy átlagos, de használható szélsőhátvédet is elveszítettek: ő úgy döntött, hogy Miamiban folytatja. A Steelers támadó alakulata nagyon összeállt a tavalyi évre, szinte nincs olyan poszt, ahova kezdőt kellene „húzni”, így a front office minden idegszálával a védelem megerősítésére koncentrálhat.

Talán a legnagyobb szükség pass rusher típusú linebackerre lenne, hiszen a tavalyelőtti első körös választott, OLB Jarvis Jones nem vált be, és OLB Jason Worilds sem marad a következő szezonra, mivel ő is a visszavonulás mellett döntött, mindössze 27 évesen. A secondary megerősítésére is szükség van, de 1997 óta mindössze egy alkalommal fordult elő, hogy az első körben „idehúzzon” a gárda, 2003-ben egy bizonyos Troy Polamalu nevét írták a cetlire. Elképzelhető, hogy most sem ez élvez prioritást.

Egy 3-4-es védelem „acélos” defensive end és nose tackle nélkül nem igazán félelmetes, így ide is várható újonc, ahogy a lassan visszavonuló TE Heath Miller pótlásáról is gondoskodni kellene és a támadófalba is kell a tartalék, mivel a kezdő ötösfogat kiváló, de a minőségi csereemberek nem árt. Megkönnyíti a csapat helyzetét, hogy a támadó alakzata tényleg rendben van, de a felelősség is nagyobb a drafton, hiszen a védelem megerősítésénél nem lehet hibázni. Pittsburgh-ben általában jó döntéseket hoznak, nem féltem a csapatot.

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS