Leküzdik-e a Super Bowl-másnaposságot a Sólymok?

Lehengerlő támadók, döcögős védelem

A támadójáték és a pontzáporok szerelmesei alighanem az előző idényben az Atlanta Falcons mérkőzéseit várták leginkább. Az együttes félelmetes támadósora gyakorlatilag minden csapat számára óriási kihívást jelentett, a Philadelphia ebből a szempontból a statisztikai hiba szerepét töltötte be… Mindenesetre, így közel egy év távlatából figyelve igencsak lenyűgöző a Sasok részéről, hogy csupán 15 pontot engedett annak a csapatnak, amely az idényt 540-nel zárta, közel 34-es átlagot elérve. Csak hogy érzékeltessük a viszonylatokat, a második csapat 71-gyel, a harmadik 99-cel szerzett ennél kevesebbet.

Nem csoda, hogy az idény végén Matt Ryant választották a liga legértékesebb játékosának: 4.944 passzolt yardját csak Drew Brees (5.208) tudta überelni, 9.3 yardos passzkísérletenkénti átlaga több mint eggyel verte a második legjobb Tom Brady-ét (8.2), 38 TD-passzára (2.) csupán 7 interception jutott, 17 db legalább 40 yardos átadása és 117.1-es irányítómutatója is a liga legjobbja volt, a csapat pedig döcögős (6–4) kezdés (és az Eagles elleni zacsi) után alaposan belelendült és 11–5-tel zárt, kiharcolva a pihenő hetet a rájátszásban.

Volt ok az aggodalomra is azonban, hiszen a nyitógondolathoz tartozik, hogy nemcsak a támadók, hanem a védelem is rendkívül „ponterősnek” bizonyult, a 406 engedett pontnál csak öt csapat kapott többet – pedig azt mindig elmondják a nagy okosok, hogy a bajnokságot a védelem nyeri…

Nos, ehhez képest a harmadik legkevesebb pontot engedő Seahawks-nak egy laza 36, a második legjobb védelemmel bíró Giantset elintéző Packersnek 44 pontot firkáltak fel Julio Jonesék – ez az ember sérülések nélkül már most Hall of Fame-tag lehetne, az elmúlt három idényben 108,3 yardot átlagolva jutott el közel 5.000 yardig… –, és begyalogoltak a Super Bowlba, ahol a legkevesebb pontot engedő Patriotsnak a harmadik negyed közepére 28-at szórtak – három ellenében.

A történet végét mindenki ismeri, a csapat nem kontrollálta megfelelően az órát, buta hibákat követett el és feleslegesen próbált passzolni a sima győzelem helyett pedig mindenidők legelképesztőbb leolvadását bemutatva a ráadásban kikapott a New Englandtől. Az idény végére egyébiránt teljesen kulturálttá váló, elképesztő sebességgel játszó védelem a végére teljesen elfáradt, Bradyre leginkább csak Grady Jarrett volt veszélyes, de a végén már ő sem, és a cornerek is leginkább pont azzal a néhány centivel maradtak le, amik az elején még megvoltak, és amivel akkor még meg tudták akadályozni a játékokat, persze a Brady célpontjai is pont annyit javultak, hogy nem ejtettek el nagyjából mindent.

Láttunk már rendkívül sikeres támadójátékokat bemutató gárdákat az elmúlt tíz évben, a két legkiemelkedőbb mindenképpen a 2013-as Broncos és a 2007-es Patriots volt, de mindkét esetben a passzjáték oldalára borult a pálya – persze jól nézett ki, hogy előbb Brady döntötte meg Peyton Manning rekordját, majd fordítva –, a futójáték pedig egy közepes szintet tudott emellett megütni (15. és 13. volt). Ja, amúgy 2013-ban a Falcons 77.9-es átlaga a leggyengébb mutató volt az egész ligában…

Ami a 2016-os Atlantával kapcsolatban viszont igazán lenyűgöző volt, hogy Ryan úgy tudott MVP-számokat produkálni, hogy emellé egy top 5-ös futójáték társult! Erre a komplett támadójátékra – a liga általam legjobb elkapójának tartott Julio mellett Mohamed Sanu bőven jó második számú elkapóvá vált, Taylor Gabriel sebessége mindenki számára sok volt, Devonta Freeman és Tevin Coleman pedig összesen majdnem 2.500 futott és elkapott yardot, valamint 24 hatpontost hozott – pedig egyszerűen úgy tűnt, nincs ellenszere a ligának.

Dehát a piacon gyengülnek a jók, nem?

Adva volt nagyjából a harci helyzet: a támadókat valahogy ezen a csodaszinten stabilizálni – ezt mondjuk aligha segítette, hogy távozott az agytröszt Kyle Shanahan támadókoordinátor, aki a San Francisco 49ers vezetőedzői székét foglalta el –, a végére jól teljesítő védelmet pedig még egy kicsit javítani, mondjuk egy passzsiettetésben kiemelkedő játékos megszerzésével, aki lehetőséget teremt a hátvédsornak labdát szerezni.

A támadóktól távozott ugyan Patrick DiMarco – de egy fullbackért azért oroszlánkönnyeket akkor se ejtsünk, ha történetesen a liga egyik legjobbja volt tavaly –, valamint az elkapó Aldrick Robinson és Eric Weems is új munkáltatót talált, de azért lényegesen nagyobb volumen volt még mindig Shanahan távozása, a játékosállomány igazán érzékeny veszteséget nem szenvedett. Sőt, igazából a védelem sem, az egy szem, rotációban szóhoz jutó Paul Worrilow volt az, aki egymillió dollárnál többet kapott máshol az innen távozók közül.

Hosszabbított a tight end Levine Toilolo és érkezett a védőfal szélén és közepén is használható Jack Crawford, de a nagy fogás egyértelműen Dontari Poe volt – és akkor itt most ezt vehetjük szó szerint a 157 kilós pici kis védőfalember a futójáték megállításában és az irányító siettetésében is kifejezetten jónak számított a Kansas Citynél, és termete ellenére rendkívül sokat tudott a pályán tartózkodni.

A támadófalba egy guard talán elfért volna Chris Chester helyén, ehhez képest csak a negyedik körben, Sean Harlow személyében érkezett újonc – végül a tavalyi 6. körös Wes Schweitzer lett a befutó itt –, az irányítósiettetést helyezték a drafton előtérbe, Takkarist McKinley lett az első kiválasztott, majd a védelembe jött még egy „törpe rakéta”, a linebacker Duke Riley személyében.

Mi várható az új idényben?

A legnagyobb kérdés az volt, hogy a „Super Bowl-másnaposság” mennyire nyomja rá a bélyegét az atlantaiakra – megfigyelhető, hogy főleg a finálé vesztesei rendre alaposan visszaesnek a következő idényben, és egy olyan csapatnál, amely a történelem legnagyobb leolvadását produkálta, ez hatványozottan kérdéses.

Aztán ott van még Shanahan távozásának hatása, mennyire képes Steve Sarkisian irányításával az előző szezonhoz hasonló szárnyalást bemutatni a Sólyom-offenzíva és mennyire esik vissza Matt Ryan teljesítménye.

És még azt is látnunk kell, hogy az előző idény sackmestere, Vic Beasley mellé fel tud-e valaki lépni az irányítók siettetésében, és hogy mennyire lassan áll idén össze a védelem – amelynek azért segített volna, ha nem tiltják el tíz meccsről Jalen Collinst…

Sokan az idei Super Bowl visszavágóját várják 2018 elején, a gárdánál is nagyon fogadkoznak, hogy semmilyen hatása nem lesz az elveszített döntőnek az új szezonra. Ez bőven benne is van a levegőben, de az NFC Dél csoport azért sosem egyszerűen kiszámítható – a 15 év alatt minden csapat megnyerte a kvartettet legalább háromszor, címet védeni pedig még csak a Carolina Panthers tudott –, és azért a nyitó mérkőzés is bőven hagyott kérdőjeleket, az amúgy igencsak gyengének tűnő Chicago Bears ellen hajszálon múlt a végén a vereség.

A szezon viszont hosszú, bőven van ideje összeállni az együttesnek, és igencsak meglepne, ha nem jutnának be a rájátszásba, de ha most tippelnem kellene, azt mondanám, hogy az előző playoffban egyaránt legyőzött Seahawks, Packers duónak jobb esélye van az NFC-döntőre.

Borbély László

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS