Miért éppen Vadnyugat!?

NFC Nyugat szezonértékelő

A Nemzeti Főcsoport nyugati csoportja 2014-ben sem okozott csalódást. Folytatódott az elmúlt évek talán legnagyobb rivalizálása a 2013-as bajnok Seattle Seahawks és a San Francisco 49ers között, mely párharcból ismételten a Halászsólymok kerültek ki győztesen, köszönhetően annak is, hogy az Aranyásók a szezon második felére szétestek. Az Arizona Cardinals 10-6-tal maradt le a rájátszásról egy évvel korábban, ami finoman szólva is pech és hiába végeztek idén 11-5-tel, a szerencse ezúttal sem állt melléjük, ahogy a St. Louis Rams mellé sem… Ők kezdő irányítójuk nélkül játszottak végig az idényt, mégis nagyon biztató dolgokat produkáltak. Nézzük hát részletesebben ezt a négy csapatot, pontosabban a legutóbbi szezonjukat.

Arizona Cardinals (11-5)

A Pintyek rengeteg ember szimpátiáját vívták ki 2013-ban, köszönhetően annak, hogy egy „lesajnált” kerettel is 10-6-tal zárták az alapszakaszt, de ez sajnos kevés volt a rájátszáshoz. Az mindenesetre látszott, hogy nagyon jó úton haladnak, Steve Keim, general manager és a 2012-ben az év edzőjének választott Bruce Arians remekül építkezett. A holtszezonjuk igazából az apróságokról szólt, a keret magja ekkorra megvolt. A fontosabb játékosok közül a kiváló futó, Rashard Mendenhall visszavonult, a második számú elkapó Andre Roberts Washingtonba szerződött míg a linebacker sor vezére, Karlos Dansby a Cleveland Browns-hoz igazolt. Őket pótolni érkezett Pittsburgh-ből egy linebacker és egy futó: Larry Foote és Jonathan Dwyer. Két nagy nevet is beszerzett a csapat a free agent piacon, a New York Jets által kivágott Antonio Cromartie jó vételnek bizonyult, csakúgy, mint a vak oldali tackle posztra érkezett Jared Veldheer. A drafton tovább folytatódott a finomítás. Az első körben egy safety, Deone Bucannon, majd utána két elkapó, két védelmi falember, egy backup irányító és egy tight end követte. Közülük csak John Brown elkapó, aki igazán bevált. Még az idénykezdet előtt több csapás érte védelmét: a legjobbjuk, Daryl Washington egy éves eltiltást kapott, egy másik kiváló védő, Darnell Dockett pedig súlyos sérülést szenvedett.

Mégis álomszerűen indult a szezon, hogy aztán a végére rémálomba csapjon át. A Cards 3-0-val kezdett, majd a pihenőhét után egy súlyosnak tűnő, de vállalható vereség következett a Denver Broncos otthonában. Ez nem fogta meg őket, sorban hozták a meccseket, köszönhetően az elit védelemnek és a „labdabiztos” támadósornak. A 10. héten a St. Louis Rams-t fogadták és a harmadik negyedben a pár nappal korábban szerződést hosszabbító irányító, Carson Palmer térdszalag-szakadást szenvedett. Azon nyomban teljes mellszélességgel a csereirányító, Drew Stanton mögé álltak, akivel sikerült behúzni a Rams és a Detroit Lions elleni hazai meccset is. A Seattle Seahawks elleni vállalható az idegenbeli vereség, nemúgy az Atlanta Falcons. Az atlantai vereségnél nagyobb gond volt, hogy elvesztették a futó Andre Ellingtont. Ennek ellenére a 14. héten a kezdő irányító és a kezdő futó nélkül is megverték a Kansas City Chiefs legényeit, majd következett egy újabb csapás. A Palmert jól helyettesítő Stanton is megsérült, ugyanúgy a Rams ellen, jöhetett a pályára a harmadik számú QB, Ryan Lindley. Ő pedig bebizonyította az utolsó két héten, hogy nem alkalmas a feladatra, de a stáb keze meg volt kötve, így vele kellett nekivágni a rájátszásnak. A Carolina Panthers otthonában lejátszott Wild Card meccsen aztán hiába szerzett három labdát és hiába teremtett többször is remek lehetőséget a védelem, Lindley és vele együtt az egész támadósor csődöt mondott. Dicstelenül ért véget az idény: a támadók negatív NFL-rekordot döntöttek: mindössze 78 yardot haladtak az egész meccsen.

A Pintyek gárdája idén (is) a védelemről szólt, közülük szinte bárki kiemelhető. A statisztikákat nézve csak az engedett pontokban volt elit az egység, de ilyen halovány támadósor mellett rengeteg időt voltak a pályán, így értelemszerű, hogy sok yardot engedtek. A védőfalban Calais Campbell (58 szerelés, 7 sack) nyújtott jó teljesítményt, a linebacker sorból Alex Okafor és Larry Foote dicsérhető, a hátsó védelemből pedig mindenki. Antonio Cromartie, Patrick Peterson, Deone Bucannon, Tony Jefferson és Rashad Johnson is remekelt, véleményem szerint a liga legjobb egységét alkották, köszönhetően a védőkoordinátor, Todd Bowles kiváló munkájának. A támadók Palmer sérüléséig nem okoztak csalódást, Ellington is szép számokat hozott, de a sérülés után kezdtek szétesni, a szezon végére pedig összeomlottak. A csapat sztárelkapója, Larry Fitzgerald gyenge éven van túl, ellenben Michael Floyd (841 yard, 6 TD) és az újonc, John Brown (696 yard, 5TD) még az „irányítóválság” mellett is jól játszott.

Összességében azt mondanám, ha Carson Palmer és Andre Ellington egészséges, akkor az NFC-ben bárkivel felveszik a versenyt. Kevés csapat van a ligában, ami elveszti a két legjobb védőjét a szezon előtt, eztán a két legjobb támadóját a szezon közben és mégis bejut a playoffba. Nem véletlen, hogy Bruce Arians 2012 után újfent az Év Edzője lett, mint ahogy az sem, hogy a védelmet irányító Todd Bowlest az Év Koordinátorának választották. Sajnálom a Pintyeket, immáron két roppant peches idény van mögöttük. Bowles aláírt a New York Jetshez, Foote visszavonul, Palmer és Dockett pedig ki tudja, hogy milyen formában tér vissza, és még sorolhatnám… Egy biztos csak, hogy nehéz év vár rájuk…

San Francisco 49ers (8-8)

Az Aranyásók zsinórban a harmadik főcsoport döntővel a hátuk mögött vágtak neki az idénynek, mégpedig azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felüljenek az NFL trónjára. Trent Baalke (GM) és Jim Harbaugh (HC) egyszerre állt munkába 2011-ben, aminek három NFC-döntő volt az eredménye, így kétely sem férhetett hozzá, hogy a 2014-es tavaszi „melót” is ők végzik el. Harbaugh-ék három trade-et is végrehajtottak annak tudatában, hogy rengeteg draftcetlijük volt a játékosbörzén. Blaine Gabbert (QB), Stevie Johnson (WR) és Jonathan Martin (OT) szerződtetése egyaránt a keret mélyítését szolgálta. A szabadügynök piacon minimális mozgás volt, a kulcsemberek közül Donte Whitner Clevelandbe igazolt, helyére az Indianapolis Colts safetyje, Antoine Bethea érkezett. Az első körben, akárcsak egy évvel korábban, a védelmi hátsó alakzatba húztak, a safety, Jimmie Wardot. A második körben egy backup running back, Carlos Hyde érkezett, majd jött még erősítés szinte az összes posztra, köszönhetően a tizenkettő cetlinek. A harmadik kör 77. helyén „kincset” találtak a linebacker, Chris Borland személyében, aki elképesztően debütált a profik között, 9 meccsen 108 szerelést, 1 sack-et és 2 interceptiont szerzett!

A 49ers remek szezonkezdést produkált, idegenben verték a Dallast Cowboyst, majd ezután óriási meglepetésre kikaptak a Chicago Bears ellen a Levi’s Stadiumot „felszentelő” meccsen. Ezt követte egy arizónai vereség, majd egy vért izzadós győzelem a Philadelphia Eagles ellen. Két újabb győzelem után és a pihenőhét előtt jött egy hatalmas zakó Denverben. Visszatérve a pihenőről óriási meglepetésre hazai pályán veszítettek a St. Louis Rams ellen, de a New Orleans Saints és a New York Giants idegenbeli, valamint a Washington Redskins hazai pályán történt „leigázása” szépre kozmetikázta a fiaskót. 7-4-gyel várták a Seattle Seahawks elleni Hálaadás-napi csatát, hogy aztán újra kullogva hagyják el a hazai gyepet. A vereség „megrogyasztotta” őket, előbb Oaklandben, majd Seattle-ben hagyták el szerszámaikat az Aranyásók. 7-7-nél már semmi esély nem volt a rájátszásra, de a San Diego Chargers elleni 28-7-ről elveszített meccs tükrözte leginkább az egész szezonjukat: a dekoncentráltságot és a látványos szétesést. A Cardinals utolsó heti legyőzése már csak arra volt elég, hogy a csapat 8-8-cal zárja a Harbaugh-érát.

A 49ers az elmúlt években a kőkemény védelméről és a kreatív (?) Colin Kaepernick-ről szólt, de idén ebből vajmi keveset láttunk. Kaep a „0” szintjén játszott véleményem szerint, de évközben már többször kifejtettem ezt, nem mennék most hosszabban bele. Frank Gore öreg, vele már nem az „igazi” a futójáték, bár ebben benne van a gyengén teljesítő támadófal egyaránt. Vernon Davis és vele együtt az elkapók többsége egyaránt szörnyű szezont zárt, egyedül Anquan Boldin (1062 yard, 5 TD) említhető meg. A védelem nem ilyen szörnyű, de NaVorro Bowman, Patrick Willis és Aldon Smith nélkül ők sem villogtak. Bowman az egész szezont kihagyta a horror-sérülése miatt, Willis a hatodik héten dőlt ki, míg az eltiltását töltő Smith csak az utolsó hat meccsen „ért rá”. Pár ember így is dicsérhető: az említett Borland mellett egy másik rookie linebacker, Aaron Lynch is jól játszott (23 tackle, 6 sack), akárcsak az 5 interceptiont szerző Perrish Cox. Bethea jól debütált ’Friscóban (86 tackle, 4 INT) és a nagy öreg Justin Smith is hozta a tőle elvárhatót.

Idén nem azt kaptuk a 49ers-től, amit vártunk, és ez Jim Harbaugh állásába került. Szerintem Colin Kaepernick alkalmatlan egy komoly franchise élére, idén látható volt, hogy semmire nem képes, ha nincs mögötte egy elit védelem. Ettől függetlenül a védelem alapja megvan, az új főedzőnek, Jim Tomsulának jóval inkább a támadósorral kell törődnie.

Seattle Seahawks (12-4)

A Seattle-i Halászsólymok címvédőként vágtak neki az évnek, azzal a céllal, hogy 10 év után első csapatként védik meg a bajnoki címüket. Ettől mindössze egy yardra voltak idén februárban, de ne szaladjunk ennyire előre. A sikeres 2013-as év semmilyen személyi változást nem indokolt, így 2014 tavaszán Pete Carroll (HC) és John Schneider (GM) feladata volt a keret kialakítása. A legnagyobb értéke a védelem, ezért első lépésként a ’Legion of Boom’ két oszlopos tagját, Richard Shermant és Earl Thomast is a csapathoz láncolták 2019-ig, majd őket követte a védőfalból Cliff Avril. A csapat a fizetési sapka terén nagyon szűkösen állt, így olyan fontos játékosok távoztak a védelemből, mint Red Bryant Chris Clemons és Clinton McDonald a front7-ből, a secondaryból, Walter Thurmond és Brandon Browner, vagy a támadók közül a legjobb elkapó, Golden Tate, hogy Paul McQuistanról vagy Breno Giacominiről már ne is beszéljünk. A pótlásukra komoly player nem érkezett, tisztán látszott, hogy Carrollék bíznak a meglévő emberekben és a draftban. A csapat az első kör 32. helyén húzott volna, de hagyták, hogy a Minnesota Vikings „megvegye” a helyet, így először a 45. helyen húztak, méghozzá az elkapó Paul Richardsont. A második kör legvégén egy offensive tackle-t, Justin Brittet választották, aki mind a 16 meccsen kezdőként védte Russell Wilsont. A hátsó húzásokra nem lehetnek büszkék, csak töltelékre bukkantak vagy még arra sem.

Mégis nyugodt szívvel vághattak neki a bajnokságnak és a nyitómeccsen rögtön kiosztottak egy pofont a Green Bay Packersnek. A második héten aztán már ők kapták a pofont, méghozzá San Diegóban. A harmadik héten hosszabbításos győzelem a Broncos ellen a XLVIII Super Bowl visszavágóján és következett a bye week. Az ötödik héten még ment valahogy a Redskins legyőzése, de ezt két váratlan vereség követte. Előbb a Dallas Cowboys nyert Seattle-ben, majd a csoportrivális Rams lepte meg őket St. Louis-ban. 3-3 után úgy tűnt, hogy „nagy a baj”, főleg, hogy a 8. héten Carolinában, egy perccel a vége előtt még a Panthers vezetett. Végül nyertek 13-9-re, de a szenvedés tovább folytatódott, az Oakland Raiders ellen csak egy szoros csatában tudtak nyerni. A Giants legyőzése könnyen ment otthon, de a Chiefs futójátéka (190 yard, 3 TD) nagy falatnak bizonyult egy héttel később, így 6-4-gyel álltak, miközben a Cardinals 9-1-gyel vezette a csoportot. A 12. héten éppen ellenük ellen kezdték meg a felzárkózást és további örömre adott okot, hogy visszatért az öt meccset „pihenő” linebacker, Bobby Wagner. Innentől aztán nem volt megállás. A címvédő sorban húzta be a meccseket, végül az NFC első kiemeléséig meneteltek. Az utolsó hat mérkőzésen 39 pontot engedtek összesen, négyszer nem kaptak TD-t és mindössze három hatpontost nyeltek be, kettőt passzolva, egyet futva. Bombaformában érkeztek tehát a rájátszásba, ahol a divízió körben sima győzelmet arattak a Carolina Panthers ellen. Jöhetett az NFC döntő a Packers ellen, ahol az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb csatáját láthattuk. A Seahawks minden idők legnagyobb konferenciadöntőben bemutatott fordítását produkálva nyert 0-16-ról, hosszabbítás után. A Packers egy „agyonnyert” meccset bukott el, de ez nem változtat a tényen, miszerint egy lépésre került a címvédő a cím megvédésétől. Ehhez a New England Patriots elleni Super Bowlt kellett volna megnyerni, de néhány másodperccel a vége előtt, az egy yardos vonalon Russell Wilson labdáját a Pats játékosa, Malcolm Butler szerezte meg, így címvédés helyett óriási fájdalommal ért véget az idény…

A védelem több kategóriában is a liga elitjében végzett, nem véletlen, hogy Richard Sherman, Earl Thomas és Bobby Wagner is All Pro első csapattag lett. Egyénileg nehéz bárkit is kiemelni, Dan Quinn védőkoordinátor egysége csapatként funkcionált jól. A támadósor viszont abszolút Marshawn Lynchre épült, aki 1673 totál yardot és 17 TD-t termelt, elit szinten játszott az egész alapszakaszban és a rájátszásban egyaránt. Az elkapók és tight endek teljesítményéről és a csapat szemléletéről is mindent elmond, hogy Lynch négy elkapott TD-vel volt a legeredményesebb. Russell Wilson kiválóan vezette a támadókat, „űrbéli-számokat” nem produkált, de megbízható volt, levegőben és talajon is sokszor oldott meg komoly feladatokat. Egyetlen rossz meccse majdnem a Super Bowlba került a Packers ellen, de a védelem és a szerencse kisegítette ekkor is.

Összességében bármelyik csapat elégedett lehet, ha két év alatt két nagydöntőt játszik, de ilyen körülmények közt veszíteni igazán szívszorító tud lenni. A védelem vezére, Dan Quinn az Atlanta Falcons főedzője lett, míg Lynchről továbbra sem tudni, hogy folytatja-e. Nélkülük nehezebb idők jöhetnek…

St. Louis Rams (6-10)

2013-ban az ebben a csoportban kifejezettem jónak mondható 7-9-cel végzett a gárda, látszott a fejlődés, természetes volt, hogy idén is Jeff Fisher (HC) és Les Snead (GM) vezeti tovább az építkezést. Elsőként Tim Walton helyett Gregg Williamst nevezték ki védőkoordinátornak. A minimális munkát végzett a menedzsment a free agent piacon, egyedül a Miamiba távozó cornerback, Cortland Finnegan elvesztését sajnálhatják. Senki sem érkezett a helyére, kezdőnek talán csak a támadófalba jött Davin Josephet és az elkapó, Kenny Brittet szánták. A Kosok – az RGIII trade okán – két első körös cetlivel rendelkeztek, így 1/2-re az Auburn offensive tacckle, Greg Robinsont választották, a 13. helyen pedig Aaron Donald érkezett a védőfalba. Robinson mind a 16 meccsen pályára lépett, 12 alkalommal kezdőként, Aaron Donald személyében pedig az év legjobb újonc védőjét tisztelhetjük mára. Kiváló első kör. A második körben egy cornerback, Lamarcus Joyner érkezett, aki nem váltotta meg a világot, de csalódást sem okozott. A harmadik körben megszerzett Tre Mason is jó húzásnak bizonyult, 913 totál yarddal és 5 TD-vel a legeredményesebb futója lett a csapatnak.

A szezont már az elején temették, ugyanis a kezdő irányító, Sam Bradford térd-keresztszalag szakadást szenvedett az előszezonban, a legveszélyesebb védő, Chris Long pedig szintén sérültlistán „kezdett”. Az első mérkőzés egy arcpirító vereség a Minnesota Vikings ellen, majd egy nem várt győzelem Tampában. A harmadik héten szoros vereség a Cowboystól, majd jött a pihenőhét. Kicsit bealudtak a pihenőbe, de egy jó hajrának hála, végül csak kisarányú vereség következett Philly-ben. A hatodik héten újabb vereség a 49ers-től, aztán jött az első igazi meglepetés, győzelem a Seahawks ellen, vezéráldozattal. A támadófal legértékesebb tagja, Jake Long térdsérülést szenvedett, ezzel a fizetési sapka több, mint egyharmada a sérültlistán pihent. Válaszul erre rapszodikus üzemmódba kapcsoltak a Kosok: vereség Kansas-ben, győzelem San Franciscóban, vereség Arizonában, bombameglepetés győzelem a Denver ellen, vereség San Diegóban. A Broncos „lenullázása” kifejezetten látványosra sikerült, Peyton Manning szenvedett, két labdáját is megszerezték a hazai védők. A Chargers elleni vereség után a csapat NFL történelmet írt azzal, hogy előbb 52-0-ra az Oakland Raiderst, majd 24-0-ra a Washington Redskinst gyűrték le. Ezt megelőzően egy csapat sem tudott két meccsen 76-0 „gólarányt” produkálni, amióta 32 csapat alkotja az NFL mezőnyét. A csapat 6-7-tel állt ekkor és úgy tűnt, hogy egy „nullszaldós” szezon is összejöhet, de az utolsó három meccsen sorra kikaptak, így 6-10-zel zártak Jeff Fisher srácai.

Bradford sérülése miatt két irányító játszotta az idényben, Shaun Hill és Austin Davis sem szerepelt le, hozták a megbízható közepes teljesítményt. A Kosok futójátéka nem igazán működött, a tavaly még remeklő Zac Stacyt a szezon második felére „elfelejtették”, helyette a Tre Mason és Benjamin Cunningham játszott. Panasz egyikőjükre sem lehet, sőt Cunningham a speciális egységnek is hasznos tagja volt. Az elkapó állomány is csupa átlagos teljesítménnyel büszkélkedhet, a támadófal sem alkotott maradandót idén. A védelemben már kicsit szebb a kép. Alec Ogletree futás ellen remek volt (111 szerelés, 4 kierőszakolt fumble), akár csak James Laurinaitis, aki 109 szerelése mellé még 3.5 sack-et is szerzett. A másodéves söprögető, T.J. McDonald a liga legfélelmetesebb „takarítói” közé került, köszönhetően az Emmanuel Sanders-en (Denver Broncos) „elhelyezett” szerelésének. A secondary-ből még az 59 szerelést szerző Janoris Jenkins dicsérhető, aki minkét interceptionjét hatpontosra „cipelte” vissza. A védőfalból két embert kell kiemelni: Robert Quinn a liga egyik legjobb pass rushere, ezt tavaly 10.5 sack és 5 kierőszakolt fumble igazolta a neve mellett, míg az év védőújonca, Aaron Donald 48 szerelést, 9 sacket és két kierőszakolt fumble-t jegyzett elsőévesként.

A csapat 6-10-es szezonja reális, komoly sérültekkel és gyenge támadósorral nem volt több bennük… 2015-ben Jake és Chris Long nagy segítség lehet, akárcsak Sam Bradford, ha jó formában tér vissza. Ez a fiatal csapat bizony komoly jövő előtt áll, de nagyon jó és szívós munka kell az elitbe kerüléshez már most, 2015 tavaszán is.

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS