Mock Draft: -1 month edition

Egy hónap van már “csak” hátra a draftig és számos pletykával találtuk magunkat szembe. Szinte az összes szurkolónak van valamilyen ötlete arról, hogy milyen irányba kell elmozdulnia szeretett csapatának és persze az egyetemi játékosok között is megvannak a kedvenceink. Elérkezettnek láttam hát az időt, hogy írjak egy mock draftot, megpróbáltam a general managerek fejével gondolkodni. Az írás tehát nemcsak az én elképzeléseimet tartalmazza és mint a való élet, úgy ez a bejegyzés is tartalmaz meglepetéseket. Lássuk tehát!

1. Arizona Cardinals: Kyler Murray, QB (Oklahoma)

Nem tudhatjuk smokescreen-e, vagy tényleg Kyle Murray a Cardinals kiszemeltje, de jelen pillanatban úgy látom, hogy őt húzza az Arizona. A legjobban passzoló és futó irányító az idei classban, aki az atletikusságát elsősorban a menekülésre használja, elsőként az átadásaival próbál gyilkolni, nem lábon akarja abszolválni a first down-okat. Ez vízválasztó lehet a későbbi sikereiben és a GM-ek sem mindig vakok, így őt várom az 1/1-re.

2. San Francisco 49ers: Nick Bosa, EDGE (Ohio State)

Előszeretettel választott mostanában a védőfalba a 49ers és most is ez tűnik a legjobb megoldásnak. Bosán kívül Quinnen Williams lehet a másik jelölt, őket tartom a draft két legjobb játékosának. Inkább Bosa mellett döntenék, hiszen a D-line közepén könnyebb megoldani a rotációt a Buckner-Armstead párost mögött, a széleken pedig halálos párost alkothat a Chiefsből megszerzett Dee Forddal a korábbi Ohio State pass rusher.

3. Trade: New York Giants (1/6+1/17): Dwayne Haskins, QB (Ohio State)

Itt az első őrültnek tűnő ötlet, de ugyebár a valóságban sem az általunk elképzelt papírformát követik a csapatot. Dave Gettleman nyilatkozta, hogy a Chiefs által bemutatott példát szeretné követni ő is, és a hírek szerint kedveli Haskins játékát. Egyértelműen újjáépítés folyik New Yorkban, amelyhez elengedhetetlen egy új irányító, a megszerzéséhez pedig a muníció is megvan. Annyi őrült dolog történt mostanában a Giants háza táján, hogy egy Jets-cel való cserén sem lepődnék meg.

4. Oakland Raiders: Josh Allen, EDGE (Kentucky)

Mindössze 13 sacket szerzett 2018-ban a Raiders, égető szükségük van egy passzsiettetőre. Ugyan náluk is életre keltek az új irányítóról szóló pletykák, de sokkal értelmesebb annál Mike Mayock, hogy leváltsa Derek Carrt. Josh Allen lehet a választás, aki ellen utáltak játszani az ellenfelek, ez pedig mindent elmond róla. Rendkívül produktív éven van túl, ő lehet a következő Khalil Mack…

5. Tampa Bay Buccaneers: Quinnen Williams, DT (Alabama)

Nagyobb szükség lenne egy defensive endre, de bármikor elérheti Gerald McCoyt az öregedés és itt már bűn lenne bennhagyni Williamst. A személyében megtalálhatják a következő Aaron Donaldot is, a védelemre pedig alaposan ráfér az erősítés. Azt is el tudom képzelni, hogy valaki feljön érte.

6. New York Jets (a Giantstől): Rashan Gary, EDGE (Michigan)

A Jetsnél is hiánycikk az edge rusher, szerencséjükre tudnak miből válogatni. Gary mellett Montez Sweat volt a másik tippem, akinél azonban megállapítottak egy kisebb szívproblémát a Combine-on. Ugyan a csapatok nem vették le a boardjukról, de úgy érzem, hogy akaratlanul is óvatosabbak lesznek vele. A Michigan játékosa egy szörny, de nem nyújtott olyan kiemelkedő produkciót a pályán, mint azt várták volna. Emiatt tehát bőven van kockázat a kiválasztásában, de nagy potenciál lakozik benne, ezt pedig rendre kedvelik az NFL csapatok.

7. Jacksonville Jaguars: Jawaan Taylor, OT (Florida)

Imádja a fizikális játékosokat Tom Coughlin, ráadásul “államon belül” lenne a választás, így akár népszerű is lehet ez a pick. Nick Foles lett a Jaguars új irányítója, akinek kell a védelem, hiszen a Jaguars 53 sacket engedett tavaly. Lesz munkája Taylorral az edzői stábnak, de ha úgy ítélik meg, hogy javíthatóak a problémái, akkor a valóságban is top 10-es választott lesz.

8. Detroit Lions: Jonah Williams, G/T (Alabama)

Hezitáltam, hogy kit húzzak és végül Jonah Williams mellett döntöttem. Guard pozícióba vizionálja a legtöbb szakértő és itt szerepelhet a Lionsnál is. A védőfaluk közepe rendben van, passzsiettetőből betáraztak, a linebacker sorban pedig szerintem adnak még egy esélyt Jarrad Davisnek. Így jutottam el Williamshez, akit néhány év múlva a class legjobb támadófal embereként tarthatunk számon.

9. Trade: Miami Dolphins adja: 1/13 + 2/48 + 4/116, Buffalo Bills adja: 1/9 + 5/158: Drew Lock, QB (Missouri)

Kell egy irányító a Dolphinsnak, értük pedig trade-elni szoktak az első körben. A legjobb alkalom az 1/9-es pick lehet, hiszen a Broncos Joe Flacco megszerzése ellenére sem zárhatja ki a QB húzást. Ugyan fel lehet küldeni Ryan Fitzpatricket a pályára, de csak vészmegoldást jelent, hiszen az időnként látott Fitzmagicből könnyen Fitztragic lesz. Lockot ide!

10. Denver Broncos: Devin White, LB (LSU)

Sok Broncos-szurkoló van a First Down fórumon, így óvatosnak kell lennem, de azt hiszem a kedvükben tudtam járni. Hihetetlen atletikus Devin White, a középiskolában futóként játszott. Ebből következik, hogy tanulja még a linebacker posztot, időnként nem a megfelelő lyukon próbál betörni és technikai hiányosságai is vannak. Ezek azonban jó edzői munkával javíthatók, Vic Fangio alatt pedig tökéletes helyen lenne. 10 évre megoldhatja az LB kérdést Denverben.

11. Cincinnati Bengals: Greedy Williams, CB (LSU)

Itt a következő LSU játékos, szintén a védelemből. Atletikus cornerback, akinek megvannak az ösztönei a játékhoz és bármikor képes lehet egy labdaszerzésre. Az “apró” bökkenő, hogy borzasztó technikával szerel és néha mintha nem csipkedné magát eléggé. Könnyen lehet, hogy a második szezonjában már a padon találja magát, azonban arra is esélye van, hogy a legjobb cornerbackek között tartsuk számon. Kell egy CB akit korán kiválasztanak, közülük pedig Greedy Williams lehet az idei versenyző.

12. Green Bay Packers: D.K. Metcalf, WR (Ole Miss)

“I didn’t see that coming” – mondaná a művelt német. Dallasban folytatja Randall Cobb, így Davante Adams az egyedüli nagy név. Elfér mellé a segítség, D.K. Metcalf pedig érdekes játékszer lehet Aaron Rodgers számára. Adams sem kis termetű elkapó, de Metcalf igazi szörny, az irányítója pedig kihozhatja a benne lakozó potenciált.

13. Buffalo Bills (Dolphinstól): Noah Fant, TE (Iowa)

Nemcsak George Kittle berobbanása miatt nagy a figyelem az Iowa tight endeken, valóban óriási bennük a potenciál. A védelem egyben van a Billsnél, a támadóknál pedig Josh Allen kezébe adták a kormányt. Minél több segítséget kell neki adni, erre pedig megfelelő lehet Fant, aki úgy fut mint egy elkapó és akkorát ugrik, mint egy kosaras. Blokkolni meg majd a falemberek fognak.

14. Atlanta Falcons: Montez Sweat, EDGE (Mississippi State)

Elfér a segítség Vic Beasley és Takkarist McKinley mellé, pláne úgy, hogy utóbbi némi mentális problémával is megküzdött az idei offseason-ben, így egy-egy hiányzás után vékony lehet a poszt. Nagy fogás lehet Sweat, aki kiváló Senior Bowlon és Combine-on van túl, ráadásul az elmúlt két évben remek statisztikákat mutatott be. Már írtam a szívproblémájáról, csak remélni tudom, hogy nem súlyos és egészséges életet fog élni. Az eddigi hírek alapján ez nem fogja befolyásolni a draft pozícióját.

15. Washington Redskins: Cody Ford, G/T (Oklahoma)

Nem biztos, hogy ez a legszexibb pick, de megmagyarázom 🙂 Alaposan szétesett tavaly a Redskins támadófala, szinte már a cserék cseréje  is játszott. A fal szélei rendben vannak, a guardok közé azonban kell a segítség, Ford pedig nemcsak tackle-t játszott egyetemen. Nem bízhatják magukat még egyszer a szerencsére Washingtonban, így szükségük van a minél nagyobb mélységre is. Viszont ha engem kérdeztek, akkor inkább a fal jobb oldalán lehet jövője Fordnak.

16. Carolina Panthers: Brian Burns, EDGE (Florida State)

39 évesen visszavonult Julius Peppers, aki óriási űrt hagyott maga után a keretben. Brian Burns lehet az “utódja”, aki amellett, hogy kiváló atléta, technikailag is rendben van és valóságos “playmaker” lehet a profik között. Ugyan aggódtam, hogy kicsit kicsi lesz a pozíciójához, de a Combine-on mért 249 fontos tömege rendben van és a gyorsasága is megmaradt.

17. New York Jets (Brownstól, majd Giantstől): Greg Little, OT (Ole Miss)

A csere után a második Jets pickkel a támadófalba húzok, egy igazi boom or bust projektet. A nevével ellentétben a nagy testű falemberek közé tartozik Little, aki a méretéhez képest rendkívül atletikus, de mint sok más támadófal prospect, így ő sem makulátlan technikailag. Lenne tehát vele dolga a Jets edzői stábjának, azonban a magas upside mellett ez általában nem szokta érdekelni a csapatokat.

18. Minnesota Vikings: Ed Oliver, DT (Houston)

Nagyon adja magát ez a pick, hiszen Linval Joseph mellé szükség van egy 3-tech DT-re, amelyre tökéletes lehet Oliver. Az ideálisnál kisebb testfelépítéssel rendelkezik, de “kimaxolhatja” a képességeit Mike Zimmer agresszív felfogásában. Valaki top 5-be várja, valaki a 20-on kívülre, lehet, hogy mint oly sokszor most is a kettő között lesz az igazság? Erre a posztra adott esetben később is lehetne játékost találni, de remek értéket képvisel itt és lökést adhat a defense-nek, hogy úgy szerepeljenek, mint 2017-ben.

19. Tennessee Titans: Garrett Bradbury, G/C (NC State)

Marcus Mariota és Ryan Tannehill is üvegből van, ezzel a választással pedig ki lehetne egészíteni a Titans támadófalát. Kiváló technikával játszik Bradbury, akit anno tight endként választottak, így az atletikussága is rendben van. Ebből következik, hogy kicsivel gyengébb a vártnál, de olyan játékossal gazdagodhat a Titans, aki akár 7-8 évre megoldhatja valamelyik belső támadófal posztot.

20. Pittsburgh Steelers: Devin Bush, LB (Michigan)

Nem lehetnek elégedettek az elmúlt évek első körös választásaival a Steelersnél, több mellényúlást is kénytelenek voltak átélni a szurkolók, ráadásul Ryan Shazier sérülése sem könnyített a helyzeten. Idén megtalálhatják az utódját, hiszen Devin Bush igazi 21. századi linebacker, aki hihetetlen gyors és mindhárom down-nál alkalmazható, ami szintén hiányposzt az NFL-ben. A Vince Williams-féle játékosok csak félmegoldást jelentenek, idén azonban esélye lehet arra a Steelersnek, hogy talál egy klasszis LB-t.

21. Seattle Seahawks: Clelin Ferrell, EDGE (Clemson)

Frank Clark az egyedüli klasszis passzsiettető a Seahawks keretében, aki addig nem nagyon kíván munkába állni, amíg nem kap új szerződést a franchise tag után. Szerencsére sok klasszis defensive endet adhat az idei class, akik azonban kelendőek lesznek. Nálam Ferrell maradt meg a Seahawksnak. A Clemsonról mindig kockázatot jelent egy defensive end kiválasztása, azonban Ferrell fizikalitása és kézhasználata sokat érhet a profik között.

22. Baltimore Ravens: N’Keal Harry, WR (Arizona State)

Betrollkodhatnék egy tight end picket, de inkább mellőzöm. Kínálja magát az elkapó-húzás, Willie Snead és Chris Moore a két “legnagyobb” név a rosteren. Én most Harry mellett döntöttem, aki veszélyes tud lenni a labdával a kezében is, ráadásul a red zone közelében sem nehéz megtalálni.

23. Houston Texans: Byron Murphy, CB (Washington)

Nincs nagy tapasztalata és a testfelépítése, valamint a mért idejei is átlagosak, de a kiváló futball IQ-ja miatt lehet esélye arra, hogy klasszis cornerbackké váljon. Ugyan a támadófalba is elkél a segítség, de Bill O’Brien szereti kicsinálni az irányítóit.

24. Trade (1/32 +2/56): New England Patriots (a Chicago Bearstől, majd a Raiderstől): T.J. Hockenson, TE (Iowa)

Ohó! Surprise, motherf…r! Pats feltrade? Miért ne? Rob Gronkowski visszavonult és az elkapó névsor sem túl meggyőző. Persze ez nem probléma Bill Belichicknek, aki a papíron gyengébb játékosoknak is meg tudja találni az erősségeit, amelyekre építeni tud. Ez lehet a kulcs Hockensonnál is, akinek nagyon kevés gyenge pontja van, de ha valamiben kiemelkedőt tud nyújtani, akkor a liga top tight endjei között találhatja magát. Ebben a Patriotsban esélye lehet erre.

25. Philadelphia Eagles: Joshua Jacobs, RB (Alabama)

Elsőre elég nagy meglepetés ez a húzás, azonban van benne fantázia. Jay Ajayi ACL-szakadás után lábadozik és szinte biztosan távozik, Darren Sproles a visszavonuláson gondolkodik. Ugyan jó teljesítményre képes a Wendell Smallwood-Josh Adams-Corey Clement hármas, de egyénileg egyikük sem top futó és lehetne még upgrade-elni ezt a névsort. Megfelelő lenne Jacobs erre a feladatra, aki ugyan nem rendelkezik game changer képességekkel, de a profik között is sok védőnek okozhat majd fejfájást a kíméletlen stílusa.

26. Indianapolis Colts: Dexter Lawrence, DT (Clemson)

Érzek némi hiányt a Colts védőfalának közepén, elfér itt egy masszív defensive tackle. Dexter Lawrence lehet a megoldás, aki elsősorban a futás megállításához ért, a passzjáték hatástalanításában még fejlődnie kell . Ugyan visszaesett az egyetemi bemutatkozó évéhez képest és volt egy eltiltása is, de az első kör végén még így is felmerülhet a kiválasztása. A Coltsban megmutathatja miért tartották középiskolában ötcsillagos tehetségnek.

27. Oakland Raiders (Cowboystól): Marquise Brown, WR (Oklahoma)

Egy apró termetű, villámléptű elkapóról van szó, akiben biztos látni fogja valaki a következő Tyreek Hillt. Ki más lenne az, mint a Raiders? Antoniót már megszerezték, most jöhet Marquise. Vannak fenntartásaim a hosszú távú jövőjével kapcsolatban, de a három első körös választása miatt talán belefér a kísérletezés Oaklandben.

28. Trade: Washington Redskins adja: 2/46 + 3/76 + 5/173, Los Angeles Chargers adja: 1/28 + 6/200: Daniel Jones, QB (Duke)

I didn’t see that coming. Most a művelt francia szólalt meg. RGIII kiherélése után a Redskins rárepült a középszerű irányítókra. Kirk Cousinsnak voltak jó meccsei, de valami hiányzott belőle és végül Minnesotában kötött ki, Alex Smith lábtörése sajnos a karrierjébe is kerülhet, Case Keenum pedig csak vészmegoldást jelent. Patthelyzetben vannak a fővárosiak, de ha engem kérdeztek, nem feltétlenül kell várni Smithre, viszont egy nagy manővert sem feltétlenül kell megreszkírozni. Jones beleillik ebbe a névsorba, azonban lehet benne akkora potenciál, hogy hosszabb távon kezdő maradjon.

29. Kansas City Chiefs: DeAndre Baker, CB (Georgia)

Kell az erősítés a Chiefs védelmébe, átjáróház volt a védelmük tavaly, ami végül a Super Bowl szereplésbe került. Steve Spagnuolo lett a defensive coordinator, aki agresszív sémát alkalmaz, előszeretettel küldi blitzre az embereit. Ez üres elkapókat eredményezhet, ami még nagyobb figyelmet igényel a secondarytől. Átlagos méretekkel, azonban remek technikával rendelkezik Baker, aki évről évre fejlődött a Georgián.

30. Green Bay Packers (New Orleans Saintstől): Andre Dillard, OT (Washington State)

Öregszik a támadófal, a sérülések is egyre gyakrabban gyötrik őket. Ide érkezhet projektként Andre Dillard, akinek ugyan a lábmunkája kiváló, de a technikai hiányosságai megnehezíthetik a profiknál való helytállását. A Packersnél nem kellene azonnal pályára lépnie és Bryan Bulaga, valamint David Bakhtiari személyében lenne két elit képességű csapattársa is.

31. Los Angeles Rams: Dalton Risner, OT (Kansas State)

Gyengült a Rams támadófala, több játékos is távozott, így kell az utánpótlás. Nem biztos, hogy túl népszerű leszek ezzel a választással, de a sokoldalúsága, a játékintelligenciája és a remek kézhasználata miatt kiváló játékos lehet Risnerből.

32. Oakland Raiders (Patriotstól): Christian Wilkins, DT (Clemson)

Josh Allen kiválasztása után itt egy újabb pick a védőfalba, ezúttal a D-line közepe kerül erősítésre. 3-tech-ben effektív lehet Wilkins az NFL-ben is, a felépítése miatt itt kellene őt szerepeltetni. Az egyetem alatt képes volt inkonzisztenssé válni, azonban a draft ezen szakaszában már nem találunk “tökéletes” játékosokat.

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS