NFL dinasztiák – ’60-as évek: Green Bay Packers

1919 nyarán Earl ‘Curly’ Lambeau, a Green Bay Press-Gazette sportrovatának szerkesztője, George Calhoun társaságában anyagi támogatást kért munkaadójától, az Indian Packing Company-tól, hogy egy alapítandó csapatnak felszerelést vásároljon. A cég vezetője, Frank Peck 500 dollárt adott Lambeau-éknak és cserébe annyit kért, hogy a csapat neve valamilyen módon kapcsolódjon a céghez. Augusztus 11-én Lambeau összehívta a csomagolóegység dolgozóit és megalapították a sajtgyártásáról híres wisconsini kisváros csapatát. A főnök kérésének megfelelően egy, a céggel kapcsolatba hozható nevet választottak: ők lettek a Green Bay-i „csomagolók”.

1921-ben a Green Bay Packers felvételt nyert az NFL-be. Vezetőedzőjük ekkor Earl ‘Curly’ Lambeau volt, aki az alapítástól kezdve, 31 évig volt a csapat vezetőedzője. Lambeau, akinek a nevét ma már a stadion viseli, hat bajnoki címet szerzett a gárdával. 1944-es elsőséget követően háromszor is csak harmadikok lettek a Nyugati csoportban, majd két negatív mérlegű szezon következett. Ez a szereplés és az igazgatótanáccsal folytatott vitája Lambeau távozásához vezetett. Gene Ronzani követte a padon, aki négy szezon alatt nem volt képes pozitív mérleget összehozni. 31.1%-os győzelmi mutatója máig a második legrosszabb a Packers történetében… Mindezek ellenére két olyan dolgot is köszönhetnek neki a szurkolók, mellyel megalapozta a csapat mai arculatát és az 1960-as évek dominanciáját. Kinevezésekor, 1950-ben azt mondta: „Mi vagyunk a GREEN Bay Packers, mától a csapatunk elsődleges színe a zöld.” Ezután végleg eldobták a korábbi kék-arany kombinációt és zöld-sárgára váltottak. 1951-ben pedig maga mellé vette régi chicagói ismerősét, egy bizonyos Jack Vainisit…

Az, hogy Jack Vainisi neve nem sokat mond még a legnagyobb sajtfej-fanoknak sem, egyáltalán nem meglepő. Pedig ő rakta le annak a gárdának az alapjait, mellyel aztán Vince Lombardi aratta le a babérokat. Vainisi Chicagóban született, a helyi St. George gimnázium tanulója volt, majd ösztöndíjjal került a Notre Dame-ra. A hadseregben szolgált a második világháborúban, ahol súlyosan megbetegedett a japán hadszíntéren. Orvosai félrekezelték, ezért maradandó szívkárosodást szenvedett. Miután leszerelt, visszatért az egyetemre befejezni tanulmányait, de amerikai foci karrierje véget ért.

Ronzani unszolására 1951-ben csatlakozott a Green Bay stábjához, ahol több pozíciót is betöltött, de főként játékos megfigyelőként (scout) hasznosította tudását. Az ötvenes évek szinte valamennyi újoncbörzéjén (draft) kiválasztott egy-egy olyan játékost, akik aztán a hatvanas évek Packers-ének az alapját jelentették. Hat mai Hall of Fame (HoF) tagot „húzott ki” ezekben az években. Jim Ringót 1953-ban, Forrest Gregget és Bart Starrt három évvel később, Paul Hornungot rá egy évre, Jim Taylort és Ray Nitschkét pedig 1958-ban. Ebben az évtizedben négy edzőt „fogyasztott el” a Green Bay, végül 1959-ben Vince Lombardi foglalta el a vezetőedzői széket.

Első szezonjában 7-5-ös mérleggel harmadik helyen végzett csapatával az NFL Nyugati főcsoportjában, így 11 negatív mérlegű szezont követően, Lambeau után a második edzőként zárt pozitív mérleggel, és ezzel a hatvanas évek Packers-e elindult a diadalútjára.

Az 1960-as szezont 5-3-as mutatóval kezdte a csapat, majd november 24-én, a kilencedik játékhéti Thanksgiving Game-n alulmaradt az ősi rivális Detroit Lions ellenében. Három nappal később a vereségnél is nagyobb veszteség érte őket: 33 éves korában, szívroham következtében elhunyt a csapat alapjait lerakó Jack Vainisi. Ezután három győzelem következett, így 8-4-es mutatóval az NFL West első helyén végeztek. A döntőben következhetett a Philadelphia Eagles… Mindössze néhány másodperc volt hátra, amikor 17-13-as Philly vezetésnél Jim Taylor a végzóna felé robogott, azonban Chuck Bednarik megállította a futást. Az eredmény nem változott és ma már tudjuk, hogy ez a szerelés jelentette Vince Lombardinak és a 60-as évek Packers-ének az első és egyben utolsó vereségét a rájátszásokban.

1961-ben 11-3-as mérleggel végeztek az NFL West élén és újabb döntő következett. Az év utolsó napján Starr (3 TD) és Hornung (TD, 3 FG) vezetésével 37-0-ra elgázolták a New York Giants-et és megszerezték a dinasztia első bajnoki címét. 1962-ben még szebb (13-1) mutatóval zártak Lombardiék, csak (és újfent) a Hálaadás-napi Lions elleni vereség rondított bele a makulátlan mérlegbe. A döntőben ismét a Giants következett. A Yankee Stadiumban mínusz 4 Celsius-fokos hidegben és közel 45 km/órás szélben kezdődött az összecsapás. Starr mindössze 85 yardot passzolt, a másik oldalon Y.A. Tittle 197 yardnyit dobott elkapói kezébe. A Giants irányítója szerint a labda megfagyott és annyira hideg volt, mint egy jégtömb. Jerry Kramer három mezőnygóljával és Jim Taylor 7 yardos futott hatpontosával viszonylag sima, 16-7-es győzelmet arattak a Sajtfejűek, akik ezzel újra felülhettek az NFL trónjára.

A következő két év mérsékelt sikereket hozott. 1963-ban 11-2-1-es mutatóval zártak, mindkét vereséget a nagy rivális, későbbi bajnok Chicago Bears ellen szenvedték el és így nem jutottak a fináléba. Egy évvel rá két győzelemmel vágtak vissza a Maciknak, de 8-5-1-es mérlegük, újfent csak a második helyre volt elegendő; ezúttal a Baltimore Colts jutott a döntőbe.

Az 1965-ös szezont 6-0-val kezdték Lombardi fiai, ezután kisebb hullámvölgybe kerültek és a 13. héten 9-3-as mutatóval utaztak a 9-2-1-es mérlegű Colts-hoz. A franchise történetének egyik legemlékezetesebb meccsén, Hornung 5 hatpontosának köszönhetően 42-27-es győzelmet arattak, és ezzel a csoport élére ugrottak. Az alapszakasz utolsó hetében aztán újabb fordulat következett… Az NFL döntőhöz nyerniük kellett a San Francisco 49ers otthonában, de a találkozó 24-24-es döntetlennel zárult és mivel a Colts egy utolsó másodperces mezőnygóllal hozta a kötelezőt a Los Angeles Rams otthonában, mindkét gárda 10-3-1-es mérleggel zárt. A versenykiírás értelmében semmit nem ért a két alapszakasz győzelem a Colts ellen, ezért következett a Nyugati főcsoport ráadás döntője.

December 26-án, mínusz 6 Celsius-fokban csaptak össze Green Bay-ben és a félidőben már 10-0-ra „ment” a vendég Colts… Az utolsó negyedben Don Chandler egy, a mai napig vitatott mezőnygóllal 10-10-re alakította az eredményt. A játékvezetők döntése értelmében sikeres mezőnygól volt, a másnapi újságok fotóin viszont arról árulkodott Chandler testbeszéde, hogy a jobb oldali pózna mellé lőtt. A hosszabbításban aztán 25 yardról már tiszta mezőnygólt helyezett a póznák közé hősünk és ezzel a Green Bay jutott a fináléba. Az NFL Keleti főcsoportjából a Cleveland Browns jutott nekik, akik ellen hazai pályán, fagypont körüli hőmérsékletben 23-12-es győzelmet arattak, ezzel Lombardi harmadik bajnoki címét ünnepelhette a wisconsini csapat kispadján.

Az AFL és NFL rivalizálása odáig vezetett, hogy mindkét liga vezetői belátták, hogy együtt sokkal erősebbek lehetnek. 1966. június 8-án Pete Rozelle, az NFL főkomisszárja bejelentette, hogy a két liga 1970-ben egyesül, de addig is minden szezon végén az AFL és az NFL bajnoka játssza a nagydöntőt. Ilyen előzményekkel vágott neki a Packers az 1966-os szezonnak. Az alapszakaszt 12-2-es mérleggel zárták és készülhettek a Dallas Cowboys elleni idegenbeli NFL döntőre.

A mérkőzést végig kontroll alatt tartotta a Green Bay és az aznapi negyedik Starr TD átadással 34-20-as előnyre tettek szert az utolsó negyedben. A Dallas azonban nem adta fel és Don Meredith 68 yardos TD passzával 34-27-re felzárkóztak, majd védelmük leparancsolta a Packers támadóit. Így pár perccel a mérkőzés vége előtt az egyenlítésért támadhatott a hazai gárda. Már a 2 yardos vonalnál jártak, amikor Meredith átadását Tom Brown „ellopta” az endzone-ban, ezzel megváltva a belépőt az I. Super Bowl-ra. 1967. január 15-én a Los Angeles-i Memorial Colosseumban az addigra már legendásnak számító Green Bay Packers találkozott a mindössze hét éve alapított Kansas City Chiefs csapatával. A nézőket és a közvéleményt nem igazán hozta lázba az esemény, a 94 ezer férőhelyes stadionba „mindössze” 62 ezren váltottak belépőjegyet.

Az első Super Bowl körül rengeteg érdekes és furcsa dolog történt, de talán mind közül kiemelkedik Max McGee története. A Green Bay 34 éves veteránja az egész idényben mindössze négy elkapást jegyzett és csapata „sokadik” elkapójának számított. A bohém természetű játékos nem is számított rá, hogy pályára lép, ezért úgy döntött, hogy a meccs előtti este beleveti magát a Los Angeles-i éjszakába. Tette ezt annak ellenére, hogy az esti eligazításkor Lombardi kijelentette, hogy, aki vacsora után kiteszi a lábát a szállodából, annak 10 ezer USD büntetés lesz a jutalma. McGee a reggelire érkezett vissza és nem reklámozta, hogy merre járt az éjszaka, viszont az elsőszámú elkapó fülébe súgta, hogy: „Remélem, nem sérülsz meg, mert nem vagyok valami jó állapotban.” Alig kezdődött el a meccs, mikor arra lett figyelmes, hogy Lombardi a nevét kiabálja. „Lebuktam!” – gondolta azonnal, de másról volt szó. Boyd Dowlernek kifordult a válla és pályára kellett lépnie, pedig még a sisakját az öltőzőben felejtette, így egy védőét kérte kölcsön.

8 perc 48 másodperc telt el a nagydöntőből, mikor Starr pontatlan átadását McGee egy kézzel, hátranyúlva elkapta és meg sem állt vele a Chiefs végzónájáig, megszerezve ezzel a Super Bowlok történetének első hatpontosát. A meccset 138 elkapott yarddal és 2 TD-vel zárta… A mérkőzést végül nagyon simán, 35-10-re „behúzta” a Green Bay Packers, a Super Bowl MVP-je pedig Bart Starr lett.

Az 1967-es idény az NFL átszervezésével indult. A Green Bay Packers a Nyugati főcsoport, Central csoportjába kapott besorolást a Chicago Bears, a Detroit Lions és a Minnesota Vikings társaságában. Mára ez a Nemzeti Főcsoport (NFC) Északi csoportja. Lombardi fiai 9-4-1-es mutatóval nyerték csoportjukat és a Los Angeles Rams-szel kellett megmérkőzniük a Nyugati főcsoport trónjáért. Ezt a meccset 28-7-re nyerték, következhetett az egy évvel korábbi NFL döntő visszavágója. Szilveszter napján a legendás Earl ‘Curly’ Lambeau-ról elnevezett stadionban embertelen körülmények között csapott össze a két rivális. A hivatalos adatok szerint a kezdőrúgás pillanatában mínusz 20 foknál is hidegebb volt, de a szél miatt ezt mínusz 44 Celsius-foknak lehetett érezni. A kegyetlen hideget mi sem jelzi jobban, mint hogy több hazai játékos csak szurkolói segítséggel jutott el a stadionba, mert a kocsijuk sem indult el. A kezdő sípszó pillanatában a síp odafagyott a főbíró szájához, így az egész meccsen a játékvezetők hangos kiabálásokkal tudták csak instruálni a játékosokat. Ezek után már senki nem lepődhet meg azon, hogy az összecsapás „Ice Bowl” néven vonult be a köztudatba.

A meccset 14-0-val kezdték a hazaiak, a félidőig azonban 14-10-re felzárkózott a Cowboys. Az utolsó negyed kezdetén aztán a vendégek átvették a vezetést, így 4 perc 50 másodperccel a vége előtt a hátrányban lévő hazai gárda indíthatta a mérkőzés utolsó támadását. A támadást, amelyben Starr háromszor is 10 yardnál hosszabb átadást „kézbesített” csapattársainak, mellyel a Cowboys 11 yardos vonaláig jutottak. Egy nyolc yardos futás után, Donny Anderson újabb labdacipelésével összejött a first down. Újabb két futáskísérlet jött Andersontól, de a labda nem haladt át a gólvonalon, ekkor Starr 16 másodperccel a mérkőzés vége előtt kikérte csapata utolsó idejét.

A legenda a történet ezen pontján úgy szól, hogy az irányító azt javasolta Lombardinak az oldalvonalnál állva, hogy harmadik kísérletre is futást válasszanak. „Jó, fuss be, aztán menjünk innen a fenébe!”- reagált erre Lombardi. Starr pedig a remekül blokkoló guard Jerry Kramer mögött begyömöszölte a labdát a gólvonal mögé, és ezzel ismét Super Bowlba jutott a Sajtfejűek gárdája. 1968. január 14-én a miami Orange Bowl stadionban aztán „lemosták a pályáról” az Oakland Raiders-t, megvédve az előző évben szerzett világbajnoki címüket. A nagydöntő végén a csapat kispadjától búcsúzó Vince Lombardi játékosai vállán hagyta el a pályát és ezzel lezárult egy legendás korszak…

A következő két évben már megközelíteni sem tudták a korábbi sikereket, Lombardi távozása olyan űrt hagyott maga után, melyet hosszú évekig nem tudott senki sem betölteni.

A hatvanas évek Green Bay Packers-e nem kevesebb, mint egy tucat játékost ad a Halhatatlanok Csarnokába, plusz a legendás mestert, Vince Lombardit. A 60′-as évek dinasztiája öt bajnoki címet és 9-1-es rájátszásos mérleget tudhat magáénak, mindeközben 96 alapszakasz győzelmet is szerzett. És gondoljunk csak bele mi várt volna a csapatra, ha a scout-zseni Jack Vainisi nem távozik ilyen fiatalon az élők sorából…

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS