NFL February: Black History Month

Minden év februárjában az Amerikai Egyesült Államok polgárai a Black History Month keretein belül fejezik ki tiszteletüket azon afroamerikai emberek iránt, akik tetteikkel nagyban hozzájárultak szeretett országuk felemelkedéséhez. Az egy hónapig tartó ünnepség a “fekete történelmet” hivatott magasztalni. Ezt a cikket az amerikai foci színes bőrű úttörői ihlették. Ahhoz, hogy egy kicsit jobban megértsük, hogy mennyire nehéz lehetett feketeként a fehérek között sportolni, nézzük csak meg, hogy milyen nehéz volt feketeként élni.

1776. július 4-én a Függetlenségi Nyilatkozat kimondta, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett. Az USA déli államaiban a feketék semmibe vétele és rabszolgasorba bocsátása ennek ellenére természetes volt. 1861. március 4-én beiktatták az Egyesült Államok 16. elnökét, Abraham Lincolnt. Beiktatási beszédében jelezte, hogy nem kívánja a rabszolgaság intézményét megszüntetni. Nem sokkal ezután kirobbant a polgárháború, amely Lincoln szemléletét is nagyban megváltoztatta. Lincoln elnöki rendeletében felszabadítottnak nyilvánította az összes olyan rabszolgát, melyek 1863. január 1-jén a lázadásban részt vevő államok (Konföderáció) területén éltek. „Egész életemben sohasem voltam biztosabb abban, hogy jó dolgot cselekszem, mint amikor aláírtam ezt az iratot!” Azonban sem az utókor, sem a kortársak nem fogadták ezt osztatlan örömmel. Az Emancipációs kiáltvány után a felszabadított rabszolgák katonaként való alkalmazása logikusan következő lépés volt. 1863 vége előtt Lincoln utasítására Lorenzo Thomas dandártábornok 20 ezrednyi feketét toborzott, de fekete bőrű katonáinak zsoldja fele volt fehér bőrű bajtársaikéhoz képest. Az 1864 őszi hadi sikerek miatt egyszeriben lefutottá váló elnökválasztás óriási többséget biztosított a képviselőházban Lincoln számára és ezt kihasználva 1865 januárjában másodjára is beterjesztette azon Alkotmánymódosító tervezetét, mely az egész Egyesült Államok területén felszabadítja a rabszolgákat. Január 31-én a Képviselőház kétharmados többséggel megszavazta a 13. Alkotmány-kiegészítést, melynek hatályba lépésekor Lincoln már nem élt. 1865. április 15-én merénylet áldozata lett. Pár nappal korábban egy nyilvános beszédében a feketék szavazati jogáról beszélt, mellyel újabb ellenségeket szerzett magának.

1876-ban megalkották a Jim Crow-törvényt, mely lehetőséget biztosított a déli államoknak, hogy a feketéket és a fehéreket az élet minden területén elszigeteljék egymástól. A Jim Crow-törvény egészen 1965-ig érvényben maradt. 1883-ban a Legfelső Bíróság “alkotmányellenesnek” nyilvánította az elkülönítés elleni 1875. évi törvényt, 1896-ban pedig megerősítette az elkülönítést és a következő szabállyal igazolta: “Elkülönítetten, de egyenlő módon.” 1865. december 24-én hat háborús veterán megalakította a Ku-Klux-Klan nevű csoportot, mely célja a feketékre vonatkozó jogkiterjesztések megakadályozása volt. Miután a csoport tagjai sok esetben erőszakot is alkalmaztak, 1871 tavaszán a Klán-törvény értelmében feloszlatták. 1915-ben Atlantában egy metodista pap újraalapította a Ku-Klux-Klant és öt év alatt a tagok száma elérte a három milliót, mely 1925-re megduplázódott. 1923-ban a Legfelső Bíróság meghozta az első szegregáció ellenes határozatát. A második világháborúban harcoló színesbőrű katonák továbbra is elkülönítve éltek, de a fekete tisztek száma a hadseregben már elérte a 7000-t, ugyanez a szám az I. világháború idején mindössze öt volt. 1954-ben a Legfelső Bíróság határozata elítélte a faji megkülönböztetést az oktatásban,de jogerős döntés ekkor még nem született. A déli államokban a század közepén polgárjogi tüntetések tucatja szerveződött, mely rengeteg halálos áldozattal járt a színes bőrű  lakosság körében. 1957. augusztusában szavazást tartottak a Civil Rights Act-ről (polgárjogi törvény), amely visszaállította a feketék szavazati jogát. A 60-as évek elején a legtöbb közintézményben hivatalosan is megszüntették az elkülönítést, de a fehér lakosság és a 3. generációs Ku-Klux-Klan tagok önbíráskodása továbbra is rengeteg polgárjogi aktivista és fekete életébe került.

1967 elején új időszámítás kezdődött az amerikai futballban a Super Bowl-éra bevezetésével és Amerika még mindig egy faji megkülönböztetésektől túlfűtött, rasszista ország képét festette. Ilyen gyűlölködő környezetben hívták fel magukra a figyelmet koruk legtehetségesebb fekete focistái, akikre ma már legendaként emlékeznek. 1920. augusztus 4-én az Ohio állambeli Cantonban négy csapat, az Akron Pros, a Canton Bulldogs, a Cleveland Tigers és a Dayton Triangles képviselői megalapították az Amerikai Professzionális Futball Konferenciát (APFC). Szűk egy hónappal később már négy állam tíz csapatának képviselői vettek részt a találkozón. Előbb megváltoztatták a még újszülött társaság nevét Amerikai Professzionális Futball Szövetségre (APFA), majd megválasztották elnöküknek a korszak legismertebb játékosát, Jim Thorpe-t. Ezzel hivatalosan is megszületett az NFL elődje. Az első bajnoki kiírásban 14 csapat vett részt végül és egyedül az Akron Pros maradt veretlen. Hivatalos tabellát még ezekben az időkben nem tartottak nyilván, de a liga tanácskozásán végül nekik ítélték az APFA első bajnoki címét.

1920. október 3-án az Akron hazai pályán fogadta a Wheeling Stogies csapatát és 43-0-s sikert aratott. A hazai csapatban pedig a liga első színes bőrű játékosaként pályára lépett Fritz Pollard. A mérkőzésen Pollard két TD-t futott, ezzel örökre beírta magát az amerikai foci históriás könyvébe. A szezon végén ő lett a liga történetének első színes bőrű bajnoka.

Pollard 1894-ben született Chicagóban. Egy környékbeli középiskolába járt, majd a Brown University tanulója lett. Az egyetemen kémiát hallgatott és futballozott. 1916-ban pályára lépett az egyetemi foci legrégebbi Bowl meccsén, a Rose-Bowlon. Ebben az évben bekerült az egyetemi foci legjobbjait tömörítő Walter Camp All-American csapatba, ezzel ő lett az első színes bőrű, akit ez a megtiszteltetés ért. Az I. világháborúban a hazáját szolgálta, majd leszerelése után profinak állt. 1926-ig hét különböző csapatban játszott, melyben kettőnél az edzői feladatokat is ellátta. 1928-ban megalapította a csak feketékből álló Chicago Black Hawks-t. Eleinte környékbeli, fehérek alkotta csapatok ellen játszott,de olyan népszerű volt, hogy a téli hónapokban a nyugati parton „turnézott” csapatával. Ő volt egyszemélyben a tulajdonos, az edző, az irányító és a futó is. Időközben apa lett és fia, Fritz Pollard Jr. örökölt apja génjeit. 1936-ban, a berlini olimpián bronz érmet szerzett 110 m-es gátfutásban. 1957-ben az egyetemi futball Hall of Fame tagja lett, majd 2005-ben a profi foci Halhatatlanok Csarnokába is beiktatták. Ma az ő nevét viseli a Fritz Pollard Alliance nevű csoport, mely a színes bőrű alkalmazottak felvételét segíti az NFL-be.

Pollard mellett egy Rube Marshall nevű fekete játékos kapott még szerepet a liga első évében, ő a Rock Island Independents csapatához tartozott. A következő évben Pollard már csapata edzői tevékenységét is ellátta és ezzel ő lett az NFL történetének első fekete vezetőedzője. A következő években csak elvétve bukkant fel fekete játékos a profi csapatok keretében. 1926-ban a Hammond csapatánál három színes bőrűt is foglalkoztattak, de ez egyedi jelenségnek számított. 1933-ig mindössze tizenhárom afro-amerikai lépett pályára az NFL-ben. Jellemző volt ezekben az években, hogy, ha feltűnt egy fehér tehetség, akkor egy fekete játékost raktak ki a keretből és soha nem vették vissza. Sok klubváltás és a rövid pályafutás jutott ezeknek a fekete játékosoknak, de felhívták az emberek figyelmét a színes bőrű sportolókra.

Az 1933-as szezonban pályára lépő Joe Lillard és Ray Kemp volt a két utolsó színes bőrű játékos, aki pályára lépett a profik közt, egészen a II. világháború végéig. Lillardot a szezon után nem hívták többet, míg Kemp az edzői pálya felé fordult. Ugyanebben az évben történt, hogy a Boston Braves tulajdonosa, George Preston Marshall nyíltan kijelentette, hogy az ő csapatában nem fog fekete játékos játszani. Marshall állítólag nyomást gyakorolt a többi csapat vezetőjére is, hogy kövessék példáját. A nagy gazdasági világválság is éreztette rasszista hatásait, valamint a Legfelső Bíróság harmadik szegregáció ellenes javaslata is felerősítette a feketék iránti gyűlöletet. 1946-ig nem lépett pályára fekete játékos a ligában.

1946. március 21-én Kenny Washington aláírta szerződését a Los Angeles Rams csapatával és ezzel ő lett az első színes bőrű focista, aki olyan csapathoz szerződött, amely még ma is az NFL mezőnyének tagja. Május 7-én az ő példáját követve Woody Strode is aláírt a Rams-hez. Mindketten tagjai voltak az UCLA egyetem 1939-es keretének, ahol együtt játszottak egy bizonyos Jackie Robinsonnal, a legendás 42-essel, aki 1947-ben a MLB első színes bőrű játékosa lett, miután aláírta szerződését a Brooklyn Dodgers-szel. Washington három szezon után felhagyott a játékkal és rendíthetetlen republikánusként csatlakozott Nixon szenátusi kampányához. Később kiváló rendőr vált belőle, Los Angeles városától pedig megkapta a „Court of Honor” elismerést a városért a sportban és azon kívül nyújtott szolgálataiért cserébe. Strode egy szezon után Hollywood felé vette az irányt és később olyan filmklasszikusokban játszott, mint a Volt egyszer egy vadnyugat, a Szerencsevadászok vagy éppen a Spartacus. Utóbbi filmben nyújtott alakításáért 1961-ben Golden Globe díjra jelölték.

1946 nyarán a Cleveland Browns két fekete játékossal erősítette meg a keretét. Bill Willis és Marion Motley is tagja ma már a Halhatatlanok Csarnokának és az utókor nekik tulajdonítja, hogy átszakították a színes bőrűeket akadályozó gátakat a modern éra hajnalán. Willis a védelemben játszott, általában end pozícióban, de sokszor visszaereszkedett a line of scrimmage-ről és linebackerként funkcionált. Nagyon gyors és mozgékony játékosként emlékeznek rá, aki a mai kor linebackerének az elődjeként vonult be a HOF-be 1977-ben. Motley fullback pozícióban játszott. 8 évig volt a Browns játékosa, majd egy évet a Steelers játékosaként szerepelt. Felépítése tökéletes volt, szinte megállíthatatlannak tűnt. 1968-ban, második színes bőrű játékosként iktatták be Cantonban. Az NFL 75. évfordulós álomcsapatának a tagja. 5.7-es futásonkénti yard átlaga a mai napig a legmagasabb az NFL történetében. Willis és Motley is szolgálták a hadsereget a II. világháború idején, együtt szereltek le 1945-ben. 1950-ben pedig együtt vezették NFL bajnoki címre a Cleveland Browns csapatát. Rengeteg párhuzam van kettejük életében, többek közt az is, hogy rengeteg sértést és fenyegetést kellett elviselniük a bőrszínük miatt.

Motley ezt könnyebben viselte. Ő a déli államok egyikében, Georgiában született, ahol akkoriban még egy buszra sem ülhetett a fehérekkel. Pályafutása után egy alkalommal a gyerekkorának faji megkülönböztetéséből adódó nehézségekről faggatták és ő így felelt: „Mindennap láttam, ahogy elmegy a busz… Nekem azonban ez volt a természetes. Nem volt más választásunk, mint elfogadni a szokásokat. A busz volt az első dolog, ami rádöbbentett, hogy létezik egy fekete világ és egy fehér világ.”

1948-ban csatlakozott a 49ers keretéhez Joe Perry. Perry 15 évet töltött a ligában és 1954-ben őt választották a szezon MVP-jének, ezzel ő lett az első színesbőrű, aki átvehette a díjat. Perry volt az első futó, aki két egymást követő szezonban is 1000 yard fölött futott (1953-ban és 1954-ben). 1969-ben beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába, a 49ers pedig visszavonultatta mezszámát, soha többet, senki nem hordhatja a 34-es dresszt az aranyásóknál.

Az 1949-ben újabb történelmi esemény történt. Korábban a drafton soha nem választottak színes bőrű játékost, de az 1949-es draft 13. körének 129-es választási jogával a Chicago Bears George Taliaferro-t, egy fekete futót választott, aki ezzel a liga történetének első színes bőrű, draftolt játékosa lett. A Bears annak ellenére, hogy kiválasztotta, soha nem játszatta és más NFL csapatban sem lépett pályára. Ugyanezen draft 19. körében a Detroit Lions Wally Triplett mellett döntött és mivel két szezonon keresztül erősítette az autóvárosiakat, ő lett az első fekete, aki draftról került az NFL-be és pályára is lépett.

Az 50-es évek elején megindult a fekete játékos áramlása a ligába, de a faji sztereotípiák még ott voltak az edzők fejében. A fekete focisták a nyers erő és a sebesség, míg a fehérek a kivételes szellemi képességek birtokában voltak. Ennek megfelelően a modern éra elején fekete játékos csak futó, elkapó, safety vagy cornerback lehetett. Soha nem volt kimondva, hogy fekete játékos nem lehet irányító, de az előítéletek éltek velük szemben. 1953-ban Willie Thrower pár snap erejéig játszott QB-t a Bearsben, ezzel ő lett az első fekete irányító, a modern foci történetében. Ahhoz, hogy színes bőrű kezdő irányítója legyen egy csapatnak, egészen 1968-ig várni kellett. Marlin Briscoe abban az évben lett az NFL első afro-amerikai kezdő irányítója.

Az 1957-es draft 6. helyén a Cleveland Browns választása Jim Brownra esett, akit minden idők legjobb futójaként tartanak számon. Brown 1936-ban született egy Georgia állambeli kisvárosban. Egyetemi tanulmányait a Syracuse-on végezte, ahol a legtöbb iskolai rekordot megdöntötte. Üstökösként robbant be az NFL-be és 9 szezonon keresztül viselte a „barnák” mezét. 30 évesen jelentette be visszavonulását, mely sokkolta a közvéleményt. 1957-ben az év újoncának választották, majd az MVP címet is begyűjtötte. További két alkalommal választották MVP-nek pályafutása során és nyolcszor az All-Pro csapatba is bekerült. 9-szer vett részt a Pro-Bowlon, ahol két alkalommal is ő lett az MVP. Visszavonulásakor minden jelentősebb statisztikai mutatóban az első helyen állt. 106 futott TD-je ma már csak az 5. helyre elég, míg 12312 futott yardja a 9. az örökranglistán. Az NFL Films által készített „100 legnagyszerűbb játékos” listán a 2. helyen végzett. 1964-ben NFL bajnoki címre vezette a Browns-t, melyben senki nem viselheti többet Jim Brown 32-es mezét. 1971-ben bekerült a Halhatatlanok Csarnokába. Jim Brown volt a liga történetének első színes bőrű szupersztárja.

Az egyetemi futball legrangosabb egyéni elismerését, a Heisman Trophy-t egészen 1961-ig nem ítélték oda színes bőrű játékosnak. Ekkor Ernie Davis-t a Syracuse egyetem futóját szólították a díjátadón a pódiumra. Ennek eredményeként az 1962-es drafton a Cleveland Browns az első választás jogán le is csapott minden idők legtöbbre hivatott játékosára, aki ezzel az első afro-amerikai lett, aki elsőként került kiválasztásra a drafton. Davis azonban soha nem mutathatta meg képességeit az NFL-ben. 1962 nyarán az edzőtáborban leukémiát diagnosztizáltak nála és 1963 tavaszán életét vesztette.

A 60-as évek leginkább az AFL és az NFL rivalizálásáról szólt. Ebben az időszakban emelkedett meg rohamosan a fekete játékosok száma, köszönhetően a frissen alapított AFL csapatok kevésbé konzervatív és rasszista szemléletének.  Az AFL csapatok keretében átlagosan 20%-al több fekete volt, mint az NFL csapatoknál. Az utolsó szezonban, melyet a két liga 1970-es összevonása előtt játszottak, az AFL bajnoka a Chiefs volt, keretében 23 feketével, míg az NFL bajnok Vikings mindössze 11 színes bőrűt foglalkoztatott.

1965-ben Burt Toler felvételt nyert a játékvezetői testületbe és ezzel ő lett a liga történetének az első olyan színes bőrű alkalmazottja, aki nem játékosként kapott szerepet. 24 éves pályafutása során remekül ellátta head linesman és field judge pozíciói feladatát és minden adandó alkalommal hangoztatta, hogy mennyire büszke a gyökereire. 1967-ben a Giants és a Packers legendás defensive backjét Emlen Tunnelt beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába és ezzel ő lett az első fekete játékos, aki mellszobrot kapott Cantonban. Az 1970-es évektől szép lassan az NFL minden területén kezdett eltűnni a faji megkülönböztetés és egyre nagyobb szerepet kaptak a színes bőrűek, de a 80-as évek második feléig kellett várni az újabb mérföldkövekre. 1988. január 31-én a XXII Super Bowlon a Washington Redskins Doug Williams vezetésével 42-10 arányban győzte le a Denver Broncost. Williams már a döntőbe jutással történelmet írt, de nem elégedett meg ezzel. Szenzációs teljesítményével (340yard, 4 TD) győzelemre vezette a csapatát és az MVP címet is kiérdemelte. Ezzel ő lett az első fekete irányító, aki Super Bowlt nyert és máig ő az egyetlen, aki színes bőrű irányítóként a döntő legértékesebb játékosának mondhatja magát. 1988 nyarán a játékvezetői testület Johnny Griert referee-nek jelölte ki a következő szezonra, ezzel első feketeként látta el a főbírói teendőket. 1989 októberében Art Shell a LA Raiders vezetőedzője lett, ezzel a modern éra első fekete főedzőjévé vált.

A 2000-es évekre három jelentős esemény maradt. Ozzy Newsome 2002-ben az első fekete general managerként kapott állást a Ravens-nél. 2007. február 4-én Tony Dungy és Lovie Smith személyében először vezette fekete edző csapatát a Super Bowlon, rögtön mindkettőt, melynek végén Dungy első fekete edzőként emelhette magasba a Lombardi-Trophyt. Egy évvel később a XLII Super Bowlon Mike Carey pedig első fekete játékvezetőként fújta a sípot egy nagydöntőn.

Egy 2013-ban készült kimutatás szerint manapság az NFL játékosok 66,72 %-a színes bőrű, ami óriási fölény, annak tükrében pedig, hogy milyen rögös út vezetett idáig, szinte megdöbbentő. Ezzel szemben a faji sztereotípiák a mai napig jelen vannak. Tavaly a 32 kezdő irányítóból csak 9 volt színes bőrű, míg a fekete rúgójátékosok száma mindössze 3 volt (1 kicker, 2 punter). Három poszt van, amit a feketék dominálnak, a futó, elkapó és a defensive back pozíciók. Ahogy emelkedett a fekete játékosok száma, úgy gyarapodott azon színes bőrűek száma, akikre ma már történelemformáló sportolóként emlékeznek. Ebben a cikkben igyekeztem feleleveníteni, hogy milyen út vezetett idáig és, hogy ezt az utat kik taposták, de mindenkit megemlíteni szinte lehetetlen lett volna. Gale Sayers, Walter Payton vagy éppen Jerry Rice meg sem lettek említve, pedig rájuk nem csak a Black History Month keretein belül emlékeznek a tojáslabda rajongói.

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS