Offseason értékelő: Oakland Raiders / Védelem

A csapat védelmének stabilizálását várta a legtöbb szurkoló Jack Del Rio kinevezése után és sokunkban akkor sem tört rögtön össze a remény, amikor Ken Norton Jr. lett kinevezve DC-nek. Sajnos így visszatekintve elmondhatjuk, hogy ez a páros a csapat történelmének leggyengébb védelmei közé tudtak csak bekerülni munkásságukkal, pedig sajnos szoros a mezőny hátsó fele…Se a futás, se a passz ellen nem tudtak stabil védelmet felépíteni, nem tudták megfelelően fejleszteni a fiatal játékosokat és bizonyos szempontból elpazaroltak pár szezont Khalil Mack pályafutásából. Igazából már az a tény, hogy Mack Defensive MVP tudott lenni az Ő védelmükben parádés eredmény.

Ezt a megkérdőjelezhető hozzáértéssel rendelkező stábot váltja Jon Gruden elsőszámú kiszemeltje Paul Guenther. PG a Bengals DC-je volt az elmúlt években, ahol rendre megbízható, fegyelmezett egységeket küldött pályára. A hybrid, inkább 3-4-es alapfelállásról visszavált a csapat a hagyományos 4-3-ra, a cover 1 és cover 3 helyett pedig cover 2 és cover 4 lesz a fő „fegyver”. A DL-ben 1 gap rendszerű agresszív “támadó” séma kerül bevezetésre, a korábbi 2 gap helyett. A CB-k kapcsán az eddiginél több igazi szoros emberfogásra lehet készülni és várakozások szerint az LB-k kevésbé fognak fejetlenül rohangáló csirkékre hasonlítani PG keze alatt. Bonyolult, összetett rendszerrel dolgozik PG, de remek tanár hírében áll, így a váltás ellenére azt várom, hogy egy sokkal fegyelmezettebb, fejben összeszedettebb és jobban kommunikáló egységet fogunk látni.

DL posztok:
Folytassuk a posztok elemzését az „árok” másik oldalán, mert ugye ezeken a falakon áll vagy bukik a csata sorsa. Az OL-el ellentétben a védelmi falunk évek óta problémás sajnos, főleg (edző kérdés nélkül) azért, mert Richard Seymour óta nincs meghatározó DT a csapatnál. Reggie McKenzie folyamatosan próbálta az elmúlt években feltölteni a falat és megtalálni a meghatározó belső ember(eke)t, de ez idáig nem sikerült. Gruden és PG érkezése csak tovább erősítette az igényt a fal belsejének rendezésére, ahogy én látom innen a „kanapéról”.
Visszaigazoltuk Justin „Jelly” Ellis-t NT posztra és komoly erőforrásokat költöttünk a DT poszt rendezésére.

NT poszt:
Justin Ellis:

Jelly a parádés 2014 draft class tagja volt, mint negyedik körös választás. Tavaly remek évet futott, mint run stopper NT és ennek köszönhetően kapott egy korrekt szerződés hosszabbítást, a 2014-es classból harmadikként Derek Carr és Gabe Jackson után.

Ellis egy 2 down NT, a hagyományos fajtából, de megfelelően használva komoly építő köve lesz a védelmünknek. A futás elleni DL munka alapja lesz Jelly ereje és azon képessége, hogy belül felvegyen két OL embert is akár. 6’2 magasságával és 334 körüli súlyával komoly gondot tud okozni a legtöbb OG-nek a leverage-ért folytatott küzdelemben, 1 az 1 ellen igen nehéz Őt kiterelni egy gap-ből. Kíváncsi leszek az 1 gap rendszerre történő váltás mennyire fog változást, hozni a játékában. Trgovac DL edző személyében szerintem karrierje legjobb edzője fogja faragni és mivel még csak 27 éves jó eséllyel fogunk fejlődést is látni még tőle a továbbiakban.

Ahtyba Rubin:
Rubin draft után érkezett már, valószínűleg az NT posztra Jelly mögé. Nem garantált szerintem még a roster helye, de mivel a fiatalok inkább a DT/UT posztra tűnnek alkalmasabbnak simán benne van a pakliban, hogy a rutinos veterán lesz Jelly váltótársa futás elleni szituációkban.

DT poszt:
Maurice Hurst:

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért egy 5. körös rookie-val kezdem a 3 tech DT poszt elemzését, de szerintem pár mondat után senki nem fog már ezen gondolkodni. Hurst ugyanis nem egy tipikus 5. körös választás, nem egy project játékos, aki rendelkezik upsidedal, de komoly mennyiségű munkát igényel a kinevelése. Mo egy első körös prospect volt, sok helyen TOP 10 körüli besorolással mielőtt a Combine-ról hazaküldték szokatlan EKG eredménye miatt. A szíve körüli kérdések, kérdőjelek miatt sok csapat teljesen levette a draft boardjáról és mi is csak az 5. körben draftoltuk le a srácot, így bőven van kérdőjel körülötte.

Mo Hurst játékra alkalmas minősítést kapott 2018-ra, eddig teljes értékű edzésmunkát végzett az offseason során. Szerintem fontos megemlíteni, hogy ezzel a szív rendellenességgel játszotta végig gond nélkül teljes egyetemi karrierjét, ugyanis ez egy genetikai eltérés nála. Amennyire én ki tudtam venni a cikkhegyekből, leginkább az a kérdés vele kapcsolatban, hogy meddig tud játszani ezzel a rendellenességgel. Elképzelhető, hogy a karrierje rövidebb lesz, ugyanis lehet, hogy már jövőre nem engedik majd az orvosok játszani. Folyamatosan ellenőrzik a helyzetét és amennyiben profi sportolásra alkalmatlannak ítélik, akkor természetesen rögtön a szögre kell akasztania a sisakot. Ezt kockáztatta tehát a Raiders, amikor az 5. körben elhozta.

Kicsit kutakodva azt lehet olvasni, hogy egy átlag NFL karrier 3,3 év (2016-os cikk), egy  5. körös draft pick esetében az átlagos karrier pedig 4 év körül szóródik (1995 és 2007 között végzett felmérés alapján). Ha elfogadjuk ezeket a számokat és feltételezzük, hogy komoly változás nem történt megírásuk óta, akkor azt mondhatjuk, hogy egy 5. körös játékos esetében megfelelő az ROI, ha 4 évet lehúz az NFL-ben. Nick Fairley, akinek a szívproblémájához szokták hasonlítani Mo esetét 6 évet húzott le a profik között, tehát, ha Mo is lehúz annyit, már megérte draftolni. Természetesen bonyolultabb ennél a szitu, de Fairley például simán első körös pick volt, mert nem szúrták ki ezt a genetikai eltérést nála anno az orvosok és Mo is az lett volna gond nélkül. Ezt a „szív kérdést” szerintem félre kell tenni, legközelebb akkor kell, lehet elővenni, ha Hurst nem megy át egy ellenőrzésen és fel kell adnia a karrierjét/álmát.

Térjünk rá Mo Hurst-re az NFL újoncra! Beteszek 2 ábrát, ami elég jól szemlélteti azt, hogy milyen prospect is Mo:

Maurice Hurst egy remek DT prospect, aki mérete ellenére nem csak pass rush terén, hanem futás ellen is remek eredményeket tud felmutatni. Nem akarok ide egy komplett Hurst scouting reportot gyártani, mert bárki talál ilyet a neten, ráadásul már nem ez a lényeg, hanem az, hogyan találják meg a helyét a csapatban és mennyire lesz sikeres Raider.

A jó hír szerintem az, hogy PG rendszere tökéletes fit Hurst számára. Gyakorlatilag Geno Atkins szerepét kell felvennie, aki az egyik legtöbbet emlegetett profi focista vele kapcsolatban a hasonló felépítés és karakter miatt. Hurst remek pad levellel dolgozik, nagyon gyorsan indul meg a snap után és folyamatos tényező volt egyetemi karrierje során, mind a passz, mind a futás ellen. A támadó 1 gap rendszerünk remek lesz számára, mert sebességből és technikából lesz lehetősége belőnie az IOL emberek között a megfelelő lyukba. Nagyon várom már, hogy láthassuk élesben NFL szintű OL ellen, de én egyenlőre azt gondolom remek fogást csináltunk vele.

PJ Hall:
Hall volt a 2. körös pickünk és mint a legtöbb ember én is erősen vakartam a fejemet. Mai napig azzal tudom jól megemészteni a dolgot, hogy gondolatban őt teszem az 5. körös pickhez és Mo-t a 2. köröshöz :)

viccet félre téve, Hall is jól passzol a 3 tech posztunkhoz első blikkre, őt is többször hasonlították Aaron Donald-hoz, Grady Jarrett-hez, miután beindult a hype train. A Pro day-en parádés számokat produkált, de azért akad kérdés nála is. A nagy különbség közte és Mo között, az a technikai tudás, felkészültség, illetve az egyetemi megmérettetés szintje. Nagyon erős, robbanékony játékosról beszélünk, akiben rengeteg potenciál van, de lehet sose jön ki ez belőle NFL szinten. Trgovac szerepe nála lesz talán a legfontosabb a fejlesztés szempontjából. A sok nickel és dime felállás miatt, amikor NT nélkül két DT-vel fogunk felállni, neki is juthat már újoncként is szerep.

Mario Edwards Jr.:
Jó darabig kérdés volt, hogy Mario vajon belül vagy kívül kap-e lehetőséget PG alatt. Erre aztán az első edzések után választ kaptunk, mert a beat writerek által látogatható szakaszok alatt végig DT poszton dolgozott. Úgy tűnik Ő is a 3 tech poszton száll harcba a roster helyért. Azért a roster helyért, ami nem annyira egyértelmű vele kapcsolatban.

Edwards parádésan mutatkozott be rookie-ként, de azóta nem igazán jön ki neki a lépés. Második éve sérülés miatt szinte teljesen kiesett, tavaly pedig nem igazán hozta, amit rookie szezonja után vártunk volna Tőle. Gruden még draft előtt úgy nyilatkozott, hogy belső nyomásban sokat várnak tőle, de aztán érkezett Hall és Hurst is a posztra. Még azt is el tudom képzelni, hogy visszatolják DE/DT depth posztra, bár oda meg érkezett Carradine és Frostee is közben. Mario kapcsán fel-fel bukkannak kérdések a stílusa, elköteleződése kapcsán, ami ugye Gruden alatt más kalapba kerül, mint JDR alatt került.

Az is benne van a pakliban, hogy kezd a fiatalok előtt, de az is, hogy rosterre se kerül. Az egyik legtöltöttebb, de legkérdőjelesebb posztunk a DT jelenleg. Azt is el tudom képzelni, hogy 1-2 jó pre season meccs után megpróbálják elcserélni.

Eddie Vanderdoes:
Eddie tavaly érkezett a drafton és bár mutatott némi életjelet a szezon közben, sajnos a végén összeszedett egy újabb ACL szakadást, ami miatt komoly kérdőjel, hogy mi lesz a sorsa. Futás ellen kimondottan gyengén szerepelt, de pass rush terén néha megtudott villanni. Kérdés, hogy az újabb térdsérülés mennyire ront a gyorsaságán, fürgeségén…

Jelenleg én PUP-ra várom a szezon kezdetkor, aztán szezon közben esetleg aktiválhatják majd. A poszt jelenlegi helyzetében lehet az is belefér, ha az egész szezont kihagyja, hátha jövőre vissza tud térni rendesen.

Treyvon Hester:
Hester 7. körös draft pick volt tavaly és megkockáztatom jobban játszott, mint Eddie. Pont emiatt elképzelhető, hogy Eddie jegelve lesz, persze Hester roster helye is távol van a biztonságostól. Komoly kérdés lesz mennyi DT-t, mennyi DL-t akarnak rosterre vinni majd.
Tavaly Hester a passz és a futás ellen is egész jó értéket kapott a PFF-től és mivel 346 snapet pályán volt nem is olyan kicsi a merítés. Ezzel együtt kérdéses a helye a végső kereten.

Shakir Soto:
Gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával dolgozhat Soto, neki PS-en kívül szerintem semmire nincs nálunk reális esélye. Leginkább abban bízhat, hogy a pre season meccsek során egy DT needes csapat felfigyel rá.

DE poszt:
Khalil Mack:

Mack a csapat legjobb játékosa.
Remélhetőleg hamarosan rendeződik a szerződéshosszabbítási ügye és TC-re már visszatér a többiek közé. Mack rookie éve óta remek annak ellenére, hogy nem éppen kapott segítséget edzői, csapattársi oldalról többnyire. 2016-os év defensive MVP-je remek évet futha PG keze alatt, ugyanis a tervek szerint komolyan dolgozni fog azon PG, hogy ne legyen annyira egyszerű kettőzni, triplázni majd Mack-et, mint korábban.

Mack futás ellen képes teljesen lezárni a saját oldalát és pass rush terén pedig képes ugyanúgy erőből, mint sebességből megverni az emberét. 1 az 1 ellen nem hiszem, hogy van olyan OL ember aki meg tudja állítani.

Ő az egyetlen, aki a PFF TOP 5-be kétszer is be tudott kerülni:

Ő az aki egy évben két különböző poszton lett All Pro a szavazás történetében először és valószínűleg utoljára.

A PFF szerint Ő a prototípusa a 6/7 technikát játszó (4-3DE, 3-4powerOLB) védőnek manapság:

Szerintem nekem nem kell mást leírnom róla…

Bruce Irvin:
Irvin tavaly 8 sack-el zárt, miután a DC cserért követően Pagano levette az LB feladatokról és igazi EDGE rusher-i munkakörbe helyezte. PG rendszerében full time DE lesz Irvin (aminek Ő is nagyon örült), ezzel pedig jó esélye lehet arra, hogy akár megdöntse jövőre ezt a 8 sackes rekordját. Irvin a kisebb 4-3 DE-k közé fog tartozni, ami miatt felmerült többekben mennyire fog tudni futás ellen hatékonyan dolgozni majd…Én egyáltalán nem tartok ettől, ugyanis a lényegi különbség szerintem nem azon múlik, hogy valaki 2 vagy 3/4 pontos állásból indul-e, hanem sokkal inkább azon, hogy milyen technikáról indul és mi a feladata. Bruce várhatóan a kezdő RDE lesz, várhatóan 7/8 technikáról dolgozik majd és neki is 1 gap feladat jut, jellemzően a szél lezárása a futó elől. Azt gondolom, hogy ebben a szerepben tavaly is remekül megállta a helyét és 2018-ban sem kell majd aggódnunk miatta. Ezzel együtt könnyen előfordulhat, hogy egyértelmű futási szituációk során lejön majd a pályáról pihenni…

Arden Key:
Key egy újabb érdekes draft pick volt, akiben hatalmas potenciál van, de a teljes bukás esélye is benne rejlik. Komoly karakter problémák merültek fel vele kapcsolatban a draft előtt és az Aldon Smith Jr. elnevezés több tekintetben passzol rá.

Ennek a párhuzamnak a sötét oldala természetesen az, hogy mennyire tud tiszta fejjel döntéseket hozni, mennyire tud a focira összpontosítani. Ha ez sikerül neki, akkor fizikai és technikai értelemben mindene megvan ahhoz, hogy impact játékos legyen az NFL-ben, mint volt Aldon is anno.

A 2016-os egyetemi éve után Bradley Chubb mellett az Ő neve került a legtöbb EDGE rusher lista elejére.

Azt gondolom, hogy Mack és Irvin személyében két remek mentora lesz, illetve a Gruden/PG/Trgovac edzői trió is tesz majd arról, hogy ne tudjon elhajolni. Ha ez sikerül, akkor egy csere szerepkörben eltöltött rookie év után, már akár 2019-ben kezdő helyért lehet versenyben majd Bruce Irvinnel és annak 9M-s fizetésével…

Tank Carradine:
Tank NFL karrierje igen döcögősen indult sérülés és posztváltogatás miatt, de tavaly úgy tűnt megtalálta a helyét 4-3DE poszton. A jó hír, hogy nálunk is ez a szerep vár rá és bár papíron várhatóan csak csere lesz, jó esélye lehet Irvin-től egyértelmű futási szituációkban snapeket lopni. Tavaly kicsit több,  mint 110 run snap alatt 82,6-os értéket hozott össze a PFF-nél, ami már elég jónak számít.

Frostee Rucker:
Frostee várhatóan DE poszton juthat szóhoz, mint futás specialista, ha sikerül rosterre verekednie magát. Rutinos, remek karakterű játékos akivel valószínűleg nagyot nyer az öltöző a TC alatt, de egyenlőre nem igazán látom, hogy rosterre is tud kerülni majd.

Fadol Brown, Shilique Calhoun:
Két fiatal srác, akik előtt igen komoly emelkedő van. Brown a strong DE back up szerepért teperhet, míg Calhoun a weak DE back up szerepért dolgozhat, de egyik srácot se látom a végső kereten egyenlőre.

Összességében szerintem nagyon régen nem volt ennyire feltöltött DL állományunk. Idén végre nem a „Mack és a bénák” műsorszámot kell majd néznünk remélhetőleg és várakozásaim alapján megszilárdulhat végre a védelem alapja, a fal. Azt érzem, hogy PG rendszere nagyon jól fog feküdni a fontos játékosainknak és megfelelő mélység is lehet végre a DL posztokon. A jelenlegi jóslatom ez a végső keretre:
LDE: Khalil Mack, Tank Carradine
NT: Justin Ellis, Ahtyba Rubin
DT: Mo Hurst, PJ Hall, Treyvon Hester
RDE: Bruce Irvin, Arden Key
PUP: Eddie Vanderdoes
Trade: Mario Edwards Jr. egy késői ’19-es kondíciós pickért

Csögley Roland (Rolni)

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS