Összefoglaló, NFL 2014 Week 1

firtdown-blog-image

Hét kőkemény hónapot vártunk arra, hogy újra futballt lássunk és bizony volt néhány meccs, amire érdemes volt várni meg persze olyan is, ami Faragó Richárd kivételével nem sok embert mozgatott meg. Sajnos már az első héten túl is vagyunk, nézzük hát melyik pályán mi is történt.

[email protected] 16-36
A várva várt nyitó meccs, amiben nem kellett csalódnunk. Esetleg csak a Green Bay erőtlen játékában. Ehhez persze kellett a hazai védelem, amely egy cseppet sem tűnik könnyebb feladatnak, mint tavaly volt. Lynch és Wilson parádésan vezeti az offense-t, nálam még mindig a címvédő a legnagyobb favorit. A Packers pedig fog még ennél jobban játszani.

[email protected] 26-10
A főnököktől várható volt némi visszaesés, de ez azért túlzás. Charles mintha pályán sem lett volna, Alex Smith pedig még valószínű az új szerződéstől örömittasan játszott, mert az ő teljesítménye is borzasztó volt. Ez persze a Titans dicsérete is. A védelem remek volt, Locker 2 TD passzt osztott ki, míg a Chiefs által kivágott Succop mind a négy mezőnygólját bevágta.

[email protected] 6-17
A Texans 14 vesztes meccs után nyert újra, de üröm az örömben, hogy Clowney térdében leszakadt a porc, 4-6 hét kihagyás vár az idei 1/1-esre. Watt újfent bizonyította, hogy egy állat és azt is, hogy teljes mértékben rászolgált az új szerződésének összes centjére. Fitzpatrick nem mutatott semmi extrát, de jól vezette csapatát, míg a másik oldalon RGIII folyamatos terror alatt ténykedett, nem is alkotott maradandót.

[email protected] 14-19
A Jets a futójátékával és a Raidersnél jobb védelmével nyerte meg ezt a meccset. C2kJ és Ivory is futott egy TD-t és ez elég volt. 3-0-ás Jets előnynél Geno Smith eladta a labdát, de érdekesebb a labdaszerző személye. A labdát ugyanis Woodson szerezte meg aki ezzel zsinórban a 17. (!!!) szezonjában is szerzett minimum egy interceptiont. A pick után aztán Derek Carr TD-t szerzett, majd ezt még egy követte, így elmondhatjuk, hogy biztatóan debütált a Raiders történetének első olyan rookie irányítója, aki már a nyitómeccsen a kezdőben találja magát.

[email protected] 17-34
Ha az NFL-ben létezik fix 1-es meccs, akkor ez az volt. A félidőben mégis a Jaguars vezetett 17-0-ra. A második játékrészben aztán megmutatta erejét Chip Kelly offense, Foles 300 yard fölött és 2 TD-vel zárt, a futótandem mindkét tagja (McCoy, Sproles) pedig 70 yard felett futott. Ez a meccs végül a papírforma szerint alakult, de aki olvas a sorok közt, azt látta, hogy ez a Philly nem annyira félelmetes, mint vártuk.

[email protected] 27-30
A Steelers olyan első félidőt produkált, amilyet rég láttam tőlük, hogy aztán 27-3-as szünet után az öltözőben maradjanak. A Browns szépen elkezdett futni, amivel szétszedték a hazai védelmet és 27-27-re egyenlítettek. Az utolsó Browns drive-ban aztán Jones és Gay is extra dolgot művelt, a punt után Big Bennek pedig pont annyi ideje maradt, hogy FG távolságba vezesse a kohászokat. Suisham 41 yardról nem hibázott, győzött a Steelers, melyből Big Ben mellett még Brown és Bell is kimagasló teljesítményt nyújtott. Hoyer jól játszott, késik a Manziel Time.
firtdown-blog-image

[email protected] 34-6
Bradforddal sem lenne nagy szám ez a Rams, nélküle viszont tényleg siralmas, ráadásul Hill is megsérült, nem sok jót jósolok nekik. A Vikings hozta a kötelezőt, Patterson ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta. A kosoknál az is aggodalomra adhat okot, hogy Long (DE) is megsérült.

[email protected] 23-16
Dalton negyedik nekifutásra bevette a csoportrivális otthonát, de ez leginkább Nugent és A.J. Green érdeme. Előbbi 5 FG-lal, utóbbi egy 77 yardos TD-vel vétette észre magát, míg a védelem folyamatos terror alatt tartotta Flaccot. A hazaiak irányítója 62 passzkísérletet engedett el, de ebből 27-tet pontatlanul. A meccs végén 7 pontos hátrányban újra eljutott a Bengals redzonejába a Ravens, de 2 sackkel lezárta a meccset a Burfictet agyrázkódás miatt elveszítő védelem.

[email protected] 23-20 OT
A Philly meccshez hasonlóan ez is fix 1-es volt, de ez máshogy alakult. Bennett elkapásával a Bears ugyan megszerezte a vezetést, de Manuel és a Bills szép lassan átvette az irányítást és kihasználta Cutler hibáit. A macik a gyenge játék ellenére is hosszabbításra mentették a meccset, ahol aztán ők birtokolták először a labdát, de nem jutottak sokra, így átrúgták a Billsnek, akik egy 20 yardos passznak és egy 38 yardos vágtának köszönhetően FG távolságba kerültek, Carpenter pedig 27 yardról köszönte szépen, és a póznák közé pukkantott. MEGLEPETÉÉÉÉS!

[email protected] 20-33
A játéknak talán másik nagy meglepetése. Néhány napja, mikor a Pats elengedte Mankinst, arra gondoltunk, Belichick tudja ki a megfelelő személy a pótlására. Nos maximum azt hitte, hogy tudja, Brady ugyanis 4 sacket és ebből 2 labdavesztést nyelt be. A Pats rögtön a meccs elején egy blokkolt punt után hátrányba került, de a szünetre már 20-10-re vezettek és nem úgy tűnt, hogy baj lesz. Aztán lett. A Dolphins szépen szétfutotta a Pats védelmét, Tannehill pedig jó irányító benyomását keltette. A végeredmény ugyan meglepetés, de a játék képe alapján nem az.

[email protected] 34-37 OT
Óriási meccset játszott a két csapat, Ryan élete formájában ( 448 yard, 3 TD) vezette győzelemre a Sólymokat. Az első félidőben végig a Saints vezetett, de a 3. negyed végére 24-20-ra már a hazaiak mentek. A 4. negyedben előbb Ingram a szenteknek, Rodgers a hazaiaknak, majd Ingram újra a szenteknek szerzett hatpontost földön, így 80 secundummal a vége előtt a Falcons a döntetlenért támadott. Ryan ezt is megoldotta, majd Bryant 51 yardról egyenlített, jöhetett az overtime. Amit a Saints kezdett, de egy Colston fumble után a Falconsé lett a labda és ugyan haladni ők sem nagyon tudtak a lasztival, de egy 52 yardos FG-t elő tudtak készíteni, Bryant pedig könyörtelen volt.

[email protected] 20-14
A meccs délelőttjén vált hivatalossá, hogy Newton nem épült még fel teljesen, így Anderson lesz a vendégek kezdő irányítója. Az „új” fiú meg is oldotta a dolgot (2TD) és így 17-0-ás előnyre tettek szert a vendégek, de a Bucs nem adta fel, feljöttek 17-14-re és másfél perccel a vége előtt a feltámadás beteljesítéséért támadtak, de Kuechly leszavazta az ötletet. Zseniális fumble-ja után újra a párducokhoz került a labda és Gano FG-val ki is alakult a 20-14-es vendéggyőzelem. Mondjuk, aki ilyen túlbuzgón tartja be az edzői utasításokat, attól el is várható, hogy ne hibázzon…

 

[email protected] 28-17
Ezen a meccsen arra voltam kíváncsi, hogy a meggyengült (???) 9ers D# mire megy a Romo vezette hazai offensel és, hogy a siralmas hazai védelem meddig tartja meccsben a csapatot. Nos ehelyett az történt, hogy Romo INT challenge-re hívta ki a kisebbik Manninget, szám szerint 3 labdát adott el, míg a gyengülő 🙂 vendég def fumble ret TD-vel nyitott az első percben. A lesajnált hazai védelem azonban remekül helytállt, mondjuk Kaepernickék sem szakadt meg igazán. Romoékban több van, ebben én biztos vagyok és a 49ers védelem sem lesz minden héten ilyen extra.

[email protected] 24-31
Manning és Julius Thomas hamar lerendezte a meccset (3 közös TD), legalábbis ezt hittük, de Luck nem akart ebbe belenyugodni. Ugyan 31-10 is volt már a negyedik negyedben, de végül csak 31-24-ig sikerült a felzárkózás, ami azt jelenti, hogy Favre után Peyton a második olyan irányító a liga történetében, aki mind a 32 franchise ellen tudott nyerni.

[email protected] 14-35
Megatronnak egyedül több elkapott yardja volt, mint az egész Giants elkapósornak, nem is lehetett a vége más, mint hazai. Stafford passzolt TD-i mellé futott is egyet, Bell a Lambeau leapet utánozva örült a hatpontosának, csak éppen állva, míg Eli elfogadta Romo kihívását és rögtön 2 labdaeladással eredt dallasi kollégája nyomába. Még egy megjegyzés, nagyon gyenge a Giants.
firtdown-blog-image

[email protected] 17-18
Az első félidő a jó védelmekről és a pontatlan támadókról szólt, így 3 FG után 6-3-as hazai előnnyel mentek szünetre e csapatok. A harmadik negyedben a Cardinals tovább szenvedett, míg a Chargers 2 TD-vel 17-6-os előnyre tett szert. Palmer a negyedik negyedre ébredt fel aztán és két passzolt TD-jével valamint a két elrontott kétpontos kísérlettel végül 18-17-es győzelmet aratott Kurt Warner Ring of Honorba iktatásának ünnepén.

Ezzel vége is a fordulónak, ne feledjétek csütörtökön Steelers-Ravens, indul a 2. hét, jövő héten pedig újabb összefoglaló.

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS