Rájátszási körkép az AFC-ben

Eljött az idő, hogy megvizsgáljuk, kik lesznek a rájátszás szereplői az AFC-ben, lévén az alapszakasz háromnegyedén már túljutottunk.

Az Amerikai Főcsoport aktuális állása látható az alábbi táblázatban, amiből egyértelműen kiderül, hogy a Pittsburgh Steelers és a New England Patriots csapatát már biztosan látni fogjuk januárban is, kérdés, hogy egy hét pihenő után vagy sem.

AFC North

A Cleveland Browns – az utóbbi években megszokott módon – már régen az újoncbörzére készül, Sashi Brown után a John Dorsey érkezett a general manager székébe, de ő sem tervez már a decemberi Packers, Ravens, Bears, Steelers elleni „rangadókra”, hacsak nem a meglepetésszerű győzelmet tartogatják nekünk karácsonyi ajándékként. A Packers és a Ravens nem nézne jó szemmel rájuk, mivel mindketten harcban állnak a wild card helyért. A baltimore-i társaságnak különösen fontos a győzelem, mivel a Steelers elleni csata eredményétől függetlenül a többi három meccs behúzásával továbbjuthatnak. A Colts, akárcsak a csoportrivális Cincinnati Bengals sem szívesen hagyja magát megszégyeníteni, bár az Ohio-parti gárda kemény menetben – és a Steelers vereség után – kifulladóban van. Nekik a Colts, a Buccaneers és a Redskins ellen egyaránt győzniük kell, hogy pislákoljon valami reménysugár… A Steelers már ott van a rájátszásban, de komoly árat fizetett ezért, Ryan Shazier sérülésével a védelem elvesztette egyik tartópillérét. Antonio Brownéknak sorrendben a Ravens, a Patriots, a Texans és a Browns jön, ahol mindössze annyi a kérdés, hogy hol játsszák a következő rangadót a Hazafiak ellen. A Heinz Field jobban tetszene nekik…

AFC South

Váratlanul kemény csoporttá alakult a régóta lenézett kvartett. A Tennessee Titans és a Jacksonville Jaguars belegyalogolt sokak álmába, ami még a Nashville-i gárdától elfogadható, de a floridaiak táltosfutamára kevés magyarázat van. A kevés magyarázat pedig ennyi: védelem. Védelem, ami a legtöbb mutatóban lealázza a többieket… A Seahawks, Texans, 49ers és Titans kvartettet vizsgálva, könnyen lehet, hogy csak az újévi csoportrangadó dönt az első helyről. Apropos, Houston Texans: a hurrikán után a sérülések (J.J. Watt, Whitney Mercilus, Deshaun Watson) is a földbe döngölték őket, így a 49ers, Jaguars, Steelers, Colts elleni meccseken már csoda lenne, ha két győzelmet behúznának. Az Indianapolis Colts olyan, mint egy elárvult kisgyerek, hiába a GM menesztés, Andrew Luck sérülése már jóval idény előtt megjósolta az eredménytelenséget. Most a Bills, a Broncos, a Ravens és a Texans következik, esetleges győzelmük csak a Bills és a Ravens öltözőjében verheti ki a biztosítékot. És hogy örülnek-e a country hazájában az újévnek? Biztosan nem állíthatom, lévén a Cardinals, Rams, 49ers és Jaguars elleni derbire kevés bukméker hozna ki négy győzelmet. Ettől függetlenül a wild card hely biztosnak látszik.

AFC East

Az örök csoportgyőztes Patriots méltó maradt önmagához és novemberre összenőtt minden, ami összetartozik Belichickéknél. A Steelers-rangadó kivételével csakis a jól ismert csoporttagokkal játszanak Bradyék, ami ha másra nem, arra biztos jó, hogy elszálljanak a rájátszásos reményeik. A Buffalo Billsre a Colts és Patriots mellett egy duplázás jön a Miami Dolphins ellen és bár nincs saját kezükben a sorsuk, szerencsés esetben és kétszer is elverve a vergődő Delfineket, talán megcsíphetik a rájátszásba jutást. Talán. Miamiban már nem ilyen kedvezőek az előjelek, ők a Bills-dupla mellé a Patriots és a Chiefs gárdáját nyerték meg maguknak. Egy szép búcsúval csak másoknak tehetnek keresztbe. A New York Jets? „… de az embernél nincs semmi csodálatosabb”, mondá egykoron Szophoklész, aztán erre jön a McCown-Kearse-R. Anderson trió és egy közepes futójáték, aztán a megjósolt semmiből mégis lett valami. Ha képesek lettek volna lezárni két-három meccset évközben, akkor másról szólna most a nóta, de így a végén, nyakukban a Broncos, Saints, Chargers és Patriots meccsekkel már csak a hattyú halála maradt számukra. Vigasztaljon bennünket, hogy az legalább szép volt…

AFC West

A legzűrösebbre sikeredett csoporthoz érkeztünk, ahol a durván bekezdő Denver Broncos elszürkülésének és a talajvízként feltörő Los Angeles Chargers tündöklésének lehettünk tanúi. A Kansas City Chiefsnél a szezon felénél kirakták a „zárva” táblát, míg az Oakland Raiders továbbra is hozza szangvinikus egyszer fenn – egyszer lenn formáját. A Broncos már lemondhat a rájátszásról, másoktól függ a sorsa és az is kérdés, hogy értelmes irányító hiányában a Jets, Colts, Redskins és Chiefs elleni játéknapokon milyen kedvvel mennek ki a pályára. Nem számítok diadalmenetre. A Chargers látszólag nagyon felpörgött, az „In the Hunt” névsorban elől áll, de engedtessék meg nekem, hogy hitetlenkedjek egy kicsit Philip Rivers képességeiben. Mégis a Redskins, Chiefs, Jets és Raiders párviadalok pozitív mérlege a rájátszás felé lökheti őket, a többi csoporttárs kárára. Tudják ezt Andy Reidék is, akik úgy meneteltek, mintha sosem állnának meg, aztán eltört valami a híres kansasi védelemnél. Jelen pillanatban vezetik a csoportot, de három társukkal még hátravan a visszavágó, úgyhogy Alex Smithék maguk döntenek a januári hogyan továbbról. A Csendes-óceán partján bejött, amire oly sokan számítottak: a tavalyi év után lejtmenetben a Raiders, néha egy nagy bravúr húzza ki őket a gagyi kategóriából. A végére nekik maradt a legnehezebb négyes ellenfélül: Chiefs, Cowboys, Eagles, Chargers. Talán majd jövőre!

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS