Small-School All-Stars

A draft után néhány héttel szokás szerint könnyfakasztó cikkek egész garmadája öntötte el a sportoldalakat, amiben elképesztő nevű fiatalemberek, mint például Arlington Hambright  rendhagyó életútjáról zengtek ódákat. Minő nagyszerű ballada, egy fiatalember egy alig hetvenezres kisvárosból útjára indul, és 8 évnyi edzés után valóra váltja álmát, egy NFL csapat tagja lehet, ahol jó esetben annyit fog keresni, mint egy Mennyei Bajnokság pályájára nem lépű utánpótlás válogatott kerettag 16 évesen. De jött az ötlet, milyen csapatot lehetne összeállítani tényleg messziről indult játékosokból, akik a 130 egyetemi első osztályú (FBS) csapatban nem találtak maguknak helyet. Aztán kiderült, hogy nem is akármilyet.

Az összeállításban csak a draftolásuk évében alacsonyabb bajnokságban szereplő játékokosokat tüntettük fel.

Irányítók

Erősen kezdünk, irányító poszton ez a csapat készen áll a bajnoki címre a következő 10 évben. Egy papíron bajnok, egy döntős, és a Harvard Man! Wenzt lenne a kezdő, és amikor lesérül, mert le fog sérülni, akkor Garoppolo ugrik be a helyére, és megmenti a szezont, csapatot, világot!

QB: Carson Wentz (North Dakota State), Jimmy Garoppolo (Eastern Illinois), Ryan Fitzpatrick (Harvard) (3)

Half back

Half back poszton meglepően szegényes a felhozatal. Eleget hallottuk már, hogy oda azt teszel be, akit akarsz, és hogy a pozíció elveszítette a jelentőségét, de 3 down back egyedül David Johnson?  Vagy Patrick Richard zúzza az utat Ekeler előtt. De egyértelműen a kisebb termetű, villámgyors, inkább elkapó/visszahordó játékosról szól ez a poszt. Jó edzővel ez egy zsenális, kiszámíthatatlan back field lehetne.

RB: David Johnson (Northern Iowa), Austin Ekeler (Western State Colorado), Tarik Cohen (North Carolina A&T) (6) FB: Patrick Ricard (Maine) (7)

Elkapók

Nem szégyen elkapót se húzni alacsonyabb osztályból, de itt is inkább a villámléptűek vannak előnyben. Örülünk hogy John Brown ismét magára talált. Négy 1000 yardos elkapó, ez a csapatrész is készen áll.

WR: Tyreek Hill (West Alabama), Adam Thielen (Minnesota State), Cooper Kupp (Eastern Washington), John Brown (Pittsburg State), Kendrick Bourne (Eastern Washington) (12)

Tight end

Nem lehet minden tökéletes, és egyébként is egy labda van, de ha emgszorulunk, innen is érkezhet szezononként 1000 yard. Goedert idén nagyon odatette magát, hogy pótolja az Eagles elkapóinak a teljesítményét. Egyébként is egy labda van.

TE: Dallas Goedert (South Dakota State), Nick Boyle (Delaware), Cameron Brate (Harvard), Josh Hill (Idaho State) (16)

Támadófal

Nem örülünk, hogy OT poszton Tytus Howardhoz is hozzá kell nyúlni, de az látszik, hogy 18 évesen nagyra nőtt, atletikus srácok fognak első osztályú egyetemtől ajánlatot kapni. De láttunk már rosszabb egységeket a csúcsra érni.  Ez egy elég kiváló LT-LG-C trió, Feiler is jó évet hozott. Érdekesség, hogy a Tampa három játékosát is beválogattuk, és nem érdemtelenül. Tudnak valamit.

OT: Terron Armstead (Arkansas-Pine Bluff), Matt Feiler (Bloomsburg), Tytus Howard (Alabama State) (19)
OG: Ali Marpet (Hobart), Billy Turner (North Dakota State), Alex Cappa (Humboldt State), Denzelle Good (Mars Hill) (23)
C: Ryan Jensen (Colorado State-Pueblo), J.C. Tretter (Cornell) (25)

 

Védőfal

Az igazi szupersztár erő hiányzik, de nagyon masszív hatfős rotáció, de nickel felállásban kicsit gondban lennénk…

LE: Javon Hargrave (South Carolina State), P.J. Hall (Sam Houston State) (27)
RE: Shelby Harris (Illinois State), Nick Williams (Samford) (29)
NT: Michael Pierce (Samford), Zach Kerr (Delaware), Grover Stewart (Albany State (GA)) (32)

Pass rush

…mivel a pass rush sem épp világverő. Egy biztos, futás ellen nagyon stabl lenne a csapat, de ez a pass rush messze van az eglésségestől.

LOLB: Matt Judon (Grand Valley State), Efe Obada (-) (34)
ROLB: Samson Ebukam (Eastern Washington), Tanoh Kpassagnon (Villanova) (36)

Off-ball backer

Na, itt már egy igazi superstar in the making a vezérürü. Leonard berúgta az ajtót, aztán az tavaly kicsit visszacsapódott az arcába, de sokkal nagyobb terhelést kapott a védelem, miután Luck is visszavonult, és Marlon Mack is megsérült. Mellette Todd Davis tackle gyár, és kész is van a liga egyik legjobb ILB duója.

ILB: Darius Leonard (South Carolina State), Foyesade Oluokun (Yale), Kamu Grugier-Hill (Eastern Illinois), Todd Davis (Sacramento State), Patrick Onwuasor (Portland State) (41)

Secondary

Ez a csapatrész is inkább a rutinról szól, Jackrabbit már messze nem szupersztár, bár egy sikeres csapatban talán megjönne a kedve a játékhoz.  Kenny Moore a fiatal és nagyon ütős Colts védelem alapembere, Butler ha újra megtalálja a formáját, amit a mezével együtt a Pats öltözőben hagyott, akkor ez két megbízható safetyvel korrekt csapatrész is lehetne, de a pass rush….

SS: Jaquiski Tartt (Samford), Jeff Heath (Saginaw Valley State) (43)
FS: Erik Harris (California (PA)), Jordan Dangerfield (Towson) (45)
CB: Janoris Jenkins (North Alabama), Malcolm Butler (West Alabama), James Bradberry (Samford), Taron Johnson (Weber State), Kenny Moore II (Valdosta State) (50)

Special Teams

Zuerlein lába nem remegne meg, a Skót Kalapács személyes kedvencünk, ebben a képzeletbeli csapat képzeletebeli döntőjében egy kicentizett 60 yardos punt után a visszahordó kezéből kicsapná a labdát, és biztosítaná a győzelmet.

K: Greg Zuerlein (Missouri Western State) (51)
P: Jamie Gillan (Arkansas-Pine Bluff) (52)
LS: Kameron Canaday (Portland State) (53)

Az irányítást megszavazzuk a Colts edzői stábjának, Reich megmutatta, mire képes a keze alá adott irányítókkal, főleg ha beüt a ménkű. Védő koordinátornak talán Chuck Pagano, a Bears pass rush idén meglepően gyenge volt, sok sérülttel, mégis Top10 védelmet rakott össze.

Néhányuknak a sulival van bajuk néhányan pont a tanulmányaikat helyezik előtérbe. Néhányan 18 évesen még nem állnak készen fizikailag. Kiosztható majdnem 10.000 ösztöndíj, tényleg elég fura utat kell ahhoz bejárni egy NFL játékosnak ahhoz, hogy ne kapjon egyet. De manapság, amikor egyre kiterjedtem a megfigyelői hálózat, tényleg senkit nem hagynak figyelmen kívűl

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS