Új edző, régi elvárások Denverben

A sikeres franchise-ok egyik ismertetőjegye általában a stabil vezetőedzői poszt, ellenben a sikertelen csapatok 2-3 évente cserélnek és kezdik elölről az építkezést. New Englandben Bill Belichick a 19. évét kezdi meg, Pittsburgh-ben Mike Tomlin a 11-et vagy épp Green Bayben Mike McCarthy a 12-t.

Az elmúlt időszakot nézve a Denver Broncos sem nevezhető sikertelen csapatnak. Az utóbbi 6 évben, mióta John Elway, a csapat Hall of Fame-er és kétszeres bajnok irányítója visszatért a Front Office élére agresszív szabadügynök politikával és néhány kivételesen jól sikerült drafttal bajnokaspiráns csapatot épített. A munka 2015-ben bajnoki címben teljesedett ki, azonban úgy néz ki, hogy eddig tartott a lendület és tavaly, az újabb Elway-érában először, lemaradt a csapat a rájátszásról.. 2017-re már nem játékosa a denverieknek a bajnoki gyűrű megszerzésének főszereplői közül Peyton Manning és Demarcus Ware (mindkettejüknek bérelt helye van Cantonban a Hírességek Csarnokában), illetve a döntő meg nem énekelt hősei közül Malik Jackson, Danny Trevathan és nagyobb meglepetésre T.J. Ward sem. Egészségügyi problémái miatt leköszönt a bajnok – korábban játékosként háromszor vesztes nagydöntőn csereirányítóként nevezett, támadókoordinátorként ’97-ben ’98-ban bajnoki címet nyerő – vezetőedzője, Gary Kubiak is.

Ezáltal, míg az elmúlt 5-6 évet tekintve győzelmek számában, a Broncos továbbra is felveszi a versenyt a fent említett Patriots-cal, Steelers-szel, Packers-szel, addig itt a head coach állandósága nem figyelhető meg, lévén a hetedik szezonjának a harmadik edzővel vág neki a csapat.

Mi lehet ilyenkor az elvárás? A keretben továbbra is maradtak All Pro és Pro Bowler játékosok, akiktől nem lenne meglepő egy újabb menetelés, de kérdés, hogy összeáll-e újra az egész, vagy a szintén jelentős játékerőt képviselő divízió riválisok idén is megtréfálják a mérföld magas város csapatát. Szubjektív értekezés következik a témában, néhány kiemelt pont mentén.

Az új főnök: Vance Joseph

Az idei év első és legnagyobb kérdőjele, hogyan válik be az új vezetőedző? A legtöbb gárda jellemzően az alábbiak közül választ:

  • Kiemelkedő támadóalakulat vagy védelem (fiatal és feltörekvő) koordinátora (pl.: Kyle Shanahan, Dan Quinn)
  • Korábban már bizonyított, mégis megszerezhető edző. (pl.: Andy Reid)
  • Korábban leszerepelt, de más pozícióban újra bizonyító edzőnek újabb esély (pl.: Mike Shanahan, Bill Belichick)
  • Egyetemi edző átcsábítása NFL-be (pl.: Chip Kelly)

Ebből a szempontból nincs jó vagy rossz döntés, nincs recept a megfelelő HC kiválasztásához. 2009-ben a Bostonban rekorddöntő támadóalakulatot koordináló, majd Matt Casselt profi irányítónak álcázó (jó kérdés, melyik a nagyobb teljesítmény) Josh McDaniels ajánlólevele nehezen lehetett volna jobb, ehhez képest lett a Denver Broncos történelmének legrosszabb vezetőedzője, ami a csapat viszontagságos első másfél évtizede mellett nem kis „bravúr”.

2010-ben McDaniels ellenpólusára John Foxra esett a választás. Ő korábban már bizonyított, járt Super Bowlban a Carolina Panthers-szel (és kikapott a New Englandtől), viszont a 2010-es szezonja még JMD-énél is pocsékabbra sikerült. Ez a választás pont annyival sült el jobban, mint amennyivel kevésbé tűnt vonzónak a jövő ismerete nélkül. Míg JMD egy rájátszás határán mozgó csapatból csinált nukleáris sivatagot, addig Fox alatt a helyes útra léptek, amit négyből négy divízióbajnoki cím és egy AFC bajnoki cím díszített…, de ez idő alatt kiderült, hogy Foxnak megvannak a korlátai, amivel elindította a helyes úton a csapatot, de az áttöréshez már kevés.

2015-ben érkezett Gary Kubiak. A bevezetőben már írtunk róla, hogy kicsoda ő a csapat számára. Hasonló utat járt be, mint Fox, bár a houstoni tetőzése nem volt oly magas, mint az öreg rókáé Carolinában, az összeomlás mélységében viszont felveszi a versenyt. Mindketten 1/1-es csapatot hagytak maguk mögött. A különbség, hogy Kubes nem kapott azonnal vezető edzői állást, mi több nem is keresett, a Baltimore Ravens támadókoordinátoraként mutatta meg, hogy nem felejtette még el a szakmát és régi barátján kívül aligha mondott volna igent más vezérigazgatónak. A választás azonnali áttörést hozott. Igaz, hogy nem Kubiak „szakterülete az Offense vitte hátán a csapatot, hanem Wade Phillips védelme, de Kubes szerepe sem kizárólag a támadó oldali játékhívásban merült ki. És akkor jött 2017 és már Vance Josephnek hívják a vezetőedzőt. Ő, hasonlóan McDanielshez, fiatal, nincs fővezéri tapasztalata, feltörekvő koordinátornak számít. A különbség, hogy ő a védelem oldalról jön, illetve igazából koordinátorként is tapasztalatlan, még ott sem bizonyított valójában. De tegyünk egy villámgyors túrát Joseph eddigi karrierjén

  • Játékosként felejthető pályafutást tud maga mögött. ’95-96-ban a New York Jets-ben és az Indianapolis Colts-ban próbált megragadni, sikertelenül
  • 1999 és 2003-között – rövid wyomingi megszakítással – a Colorado edzője volt, majd 1 év Bowling Green NCAA-ben. Elsősorban defensive back edzőként.
  • Profiligás pályafutását San Franciscóban kezdte 2005-ben asszisztens hátsó védelmi edző, majd edző 2010-ig.
  • Ezt követően Houstonba ment, ahol továbbra is a secondary volt a szakterülete. Itt 2 évet együtt dolgozott Kubiakkal és Wade Phillipsszel is.
  • 2014-15 Cincinnati Bengals DB coach, majd 2016-ban a Miami Dolphins kínál neki állást védőkoordinátorként. Egy év után már a Broncos vezetőedzője.

Az apja révén denveri kötődésű, Super Bowl vesztes támadókoordinátor, Kyle Shanahan legyőzésével ülhetett a székbe, mivel Elway igazi vezérnek tartja és ő most vezért keresett a posztra. Joseph már 2015-ben is járt Denverben interjún, akkor még csak secondary coach, mégis mély benyomást tett Elwayre. Nem először fordul elő hasonló a csapat történetében. A 70-es években John Ralston nevéhez köthető az említésre méltó „Orange Crush” védelem felépítése, a babérokat azonban Red Millerrel aratta le a csapat. Miller korábban nem volt koordinátor, 1960-76-ig különböző csapatok támadófal edzője volt. A szenvedélyes „pozíciós edző” rövidtávon bevált. Első évében a csapat első divízió győzelmét, első rájátszását, első AFC bajnoki címét és első Super Bowl részvételét hozta össze, ám a korai sikerek után fokozatosan hanyatló pályára került, 1980-ban távozott Denverből. Ezzel befejeződött az edzői karrierje.

Ez azonban semmit nem jelent Joseph-re nézve. Láttunk már megbukni és/vagy beválni tapasztalt és tapasztalatlan jelölteket is. Látott már több szervezeti kultúrát, ami segítheti a boldogulásban, az 1 évnyi koordinátori tapasztalat nagyon kevésnek tűnik… De egy head coachnak nem kell feltétlen jó koordinátornak is lennie. Nem kell neki hívni a playeket egyik oldalon sem. Más kérdés, hogy Elway úgy döntött, nem hosszabbít a közelmúlt talán legjobb védelmét összerakó Phillips-szel. De lássuk, kik segítik Joseph munkáját

A stáb

Az új védelmi koordinátor Joe Woods lett. Woods 2015 óta secondary edző Denverben, és elvitathatatlan érdemei vannak a rettegett egység, a „No Fly Zone” összerakásában. Nem volt gyenge hasonló összeállításban a DB sor előtte sem, de Woodsszal és Phillipsszel szintet lépett a csapategység. A Chris Harris-Aqib Talib-Bradley Roby trió talán a liga legjobbja lett kezei alatt, míg a két safety T.J. Ward és Darian Stewart teljesítményükkel szintén kiharcolták a jegyet a Pro Bowlra. Harris, Talib és Ward már korábban is bizonyította, hogy helye van a legjobbak között, de a teljes 5 fős secondary együtt nem volt még olyan jól összerakva, mint 2015-től. Márpedig manapság (az öt játékost felvonultató) nickel felállást használják leggyakrabban egy-egy meccsen belül. És ahogy a szabálymódosítások évről-évre egyre nehezebbé teszik a védők, köztük a defensive backek dolgát, valamint ahogy a támadójáték évről-évre tolódik a passzjáték felé, úgy lett egyre fontosabb a secondary teljesítménye. Woods eddigi munkája magáért beszél, viszont koordinátori tapasztalata nincs, de régóta érett már az előléptetés. Valószínűleg Phillips útját próbálja folytatni.

Támadókoordinátornak egy igazi tapasztalt rókát találtak Mike McCoy személyében. McCoy már az előtt itt edzősödött, hogy Elway jött volna az FO élére. Támadókoordinátorként összerakott egy Kyle Ortonnal működő offense-t, majd szezonközben kidolgozott Tim Tebow-ra egy teljesen különböző sémát, amiben a népszerű, ám pontossággal kevésbé megáldott irányító rájátszásba vitte a csapatot (persze hathatós védelmi segítséggel), majd egy harmadik, teljesen különböző offense-t épített a future HOF Peyton Manning talentuma köré. Az elmúlt négy évben San Diegóban volt vezetőedző, de sikerre bukás jött és nem maradhatott. Támadókoordinátorként nem kérdőjelezik meg tudását és még a csapatot is ismeri. Tényleg ismeri? 2012 óta Demaryius Thomas és Virgil Green maradt mindössze a csapatból. Manning visszavonult, a teljes támadófal lecserélődött, új futók, új elkapók. Mit főz ki ebből McCoy?

2 fajta edző van:

  • Az egyiknek van egy sémája, ahhoz válogatja a játékosokat. Tipikusan több idő, amíg beindul, de értéktelennek tartott játékosok is hasznosak lehetnek benne.
  • A másiknak nincs állandó sémája. A játékosállományhoz igazítja, hogy mit játszik. Hamarabb eredményt hozhat, és ha jön egy jó játékos, akkor igazítani lehet, hogy mit játsszon a csapat.

Egyik sem jobb, mint a másik. Mindkettő lehet sikeres, és ugyanúgy lehet sikertelen. McCoy az utóbbi kategóriába esik, ami rövidtávon azért biztató, hogy nem kell egy hosszú utat végigjárni, hanem az erősségekre játszva, akár idén is lehet egy jó-közepes támadósor. Ami, erős védelemmel, bőven elég lehet, hogy visszatérjenek az elitbe.

Milyen elvárások lehetnek ezután?

Egy nagy múltú csapatban mindig magasak az elvárások. Edzőváltás volt, de nem azért mert rebuild kell: a Broncost nem kell megszerelni, csak egy kicsit megolajozni. Sok fontos ember hiányzik a bajnokok közül, de ez a természetes fluktuáció része. A független média mégsem vár sokat a csapattól. Ennek elődleges oka a közvetlen riválisok. Tavaly az AFC West az egyik legerősebb divízió volt, ahol a Broncos a maga 9-7-es mérlege csak a 3. helyre volt elég. Idén ráadásul egy Los Angeles Chargers feltámadásra is számítani lehet.

A két évvel ezelőtti bajnok most a legfontosabb pozícióban a leggyengébb. Ők irányítják a csoportriválisokat:

  • Philip Rivers (Chargers): Neve felemlítődik Hall Of Fame kontextusban. Nincs bérelt helye, de 1-2 jó szezonnal segíthet ezen.
  • Alex Smith (Chiefs): A tipikus a game menedzser irányító.
  • Derek Carr (Raiders): Rövid ideig a legjobban fizetett irányító, a fiatal generáció egyik kiemelkedő tagja.

Hozzájuk Trevor Siemian nehezen hasonlítható. Neve általában a liga rossz irányítóinak társaságában tűnik fel a médiában, nem beszélhetünk nagy potenciálról sem. Hogy mégis miért ő irányít, arról egy külön esszét lehetne írni. Kellett hozzá elsőnek Manning visszavonulása, hogy egyidőben Brock Osweiler szabadügynök legyen, és hogy olyan pénzt kínáljanak neki, mintha 70 meccsen játszott volna jobban, mint azon a 7-en. (bezzeg most 16 millió helyett 775 ezerért jött vissza a hátsó ajtón), hogy a B-terv a 2015-ös QB classból kerüljön ki. (Rájátszás után 1/1-es Jameis Winston és 1/2-es Marcus Mariota elérhetetlen volt, mögöttük Garrett Grayson, Sean Mannion, Bryce Petty, Brett Hundley és Trevor Siemian sorból még az utóbbi tűnik a legjobb választásnak.), hogy a C terv a magas, nyers, nagy potenciálú Paxton Lynch legyen, akiből eddig csak a magasságot és nyersséget láttuk, és végezetül ne találjunk jobb veterán irányítót. (Mark Sanchez nem tudta feltámasztani a karrierjét, Colin Kaepernickkel nem sikerült megállapodni, Tony Romo inkább visszavonult.)

Szóval van más, de még mindig Siemian a legjobb. Megítélésem szerint ő jócskán alulértékelt, lévén mindenki a támadójáték összteljesítményét nézi, majd hogy kivel érte el mindezt a csapat. Tény, hogy tavaly szenvedett a támadósor és ő se húzott elő valami varázslatosat a kalapból. Viszont messze volt attól az égéstől is, amit a liga tényleg legrosszabb irányítói mutattak vasárnaponként. És Siemian az egyik leggyengébb fal mögött tette mindezt, C.J. Anderson sérülése után nem létező futójátékkal. Igaz az elkapó gárdára nem panaszkodhat, legalábbis az első kétcélpontra Thomasra és Sandersre semmiképp.

Idén újra lecserélődött szinte az egész támadófal, visszatér C.J. Anderson, és jött az egykoron nagyszerű futó Jamaal Charles, akit eddig csak a sérülések tudtak megállítani. Persze van olyan forgatókönyv, hogy a sérülés idén is megtörténik, az első hét előtt mégis eggyel jobb futójátékra és támadófalra lehet számítani. Egy ilyen közegben Siemian lehet akár a szegény ember Alex Smith-e is. Ezzel továbbra is az utolsó helyet foglalja el a csoport négy kezdője közül, de a szakadék kisebb lehet, mint amilyennek tűnik és a támadósor is jó lehet, amíg nem tőle kell várni a csodát, amíg neki csak „használnia” kell a többieket.

Nem sokban különbözött a felállás két éve sem. A sérült Manning és az őt pótló Osweiler minden szempontban alulmaradt a divízió riválisokkal és minden rájátszás ellenféllel szemben. A titok a Von Miller és a „No Fly Zone” vezette védelem volt. Két egymást követő évben volt a legjobb passz elleni védekezés, bár tavaly a földön már voltak repedések, amin képletesen átfértek az ellenfél futói. Ahhoz hogy a Broncos újra „túlórázzon” a rájátszásban az kéne, hogy a passz ellen elit védelem összeszedje magát futás ellen is. Kérdés meddig lehet tartani ezt a szintet passzjáték ellen, mikor főzik ki a támadó koordinátorok a NFZ ellenszerét? A történelem azt mutatja, hogy pár évnél tovább nagyon nehéz fenntartani a dominanciát. Mennyire fog hiányozni az öltözői vezér, Demarcus Ware? Úgy tűnik, Von Miller pályán kívül is készen áll arra, hogy vezesse a csapatot, de Ware legalább akkora befolyással volt a csapatra, mint Manning. És a védőfali testtömeg növekedés megoldja-e a futás elleni védelem problémáit? Az előszezon bizakodásra ad okot.

Sok a kérdés, de az egész holtszezon arról szólt, hogy ezekre pozitív választ adjon a csapat. Hogy ez sikerül-e vagy sem? Januárra kiderül. Az elvárásoknál lehet az optimistább forgatókönyvvel számolni. Broncos szurkolóként csalódásként élném meg, ha nem lennénk harcban a divízióbajnoki címért. Az esetleges rájátszásban mindez mire lenne elég? Közhelyszagú, de az elmúlt 10+ év egy dolgot tanított meg, akkor már nem az számít, hol milyen jó játékosok vannak, hanem hogy kit, hogyan kíméltek meg a sérülések, ki éppen milyen formában van, hogy jön ki neki a lépés. A bajnokcsapat receptje, legyél ott a rájátszásban évről-évre és várd ki, amíg rád esik a sor. A 2012-es Denver Broncos erősebb csapat volt, mint az egy vagy három évvel későbbi, mégis „one and done” lett a vége, az utóbbi két évben pedig Super Bowlba jutottak. Ez 2017-ben sem elképzelhetetlen, de előre tervezni vele megalapozatlan.

Miheller Balázs

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS