BREAKING: Új irányító a Cardinals élén!

Ami az egyik oldalon bánat, a másikon öröm. Irányító váltás lesz az Arizona Cardinalsnál is. Igaz szerencsére ott nem egy sérülés miatt, hanem leginkább Sam Bradford béna játéka miatt.

Photo by Christian Petersen/Getty Images

A következő mérkőzéstől az idei drafton tizedikként kiválasztott Josh Rosen fog majd felállni a center mögött. Rosen már a hétvégén is kapott lehetőséget Steve Wilks edzötől néhény játék erejéig, és voltak remek megodlásai. Egy TD passz és egy interception is felkerült a statisztikai lapjára, de mindenki tudta, hogy Rosené a jövő Arizonában.

Egy kérdés volt csak, mikor kapja meg a gyeplőt. Nos a Seatle Seahawks ellen már ő irányíthatja a támadó egységet. Az már szinte előre kijelenthető, hogy bárhogyan is alakul, rosszabbul nem járhat a Cards az eddigieknél. Kilátástalannak tűnő játékot mutattak az első meccseken, és megérdemelten kaptak ki mindhárom alkalommal, de tudjuk, hogy ebben a ligában bárki képes bárkit megverni. Akár a Seahawksot is idegenben.

A lehetőség adott, már csak élni kell vele!

Facebook
Twitter
Email értesítés
RSS

Szerkesztő: Temesvári Zsolt

Temesvári Zsolt minden írása →